A lakásépítési kedv 1998 utáni fellendülése az idén mérsékelt ütemben folytatódik. Az I. negyedévben 38%-kal, a II. negyedévben 6%-kal több új építési engedélyt adtak ki, mint 2000 hasonló időszakában. A III. negyedév már stagnálást mutatott. Egyedül a fővárosban töretlen az építési lendület; 42%-kal több új építési engedélyt adtak ki, míg a községekben 5%-kal visszaesett a kiadott új engedélyek száma 2000 első három negyedévéhez viszonyít-va. A most elindított lakásépítések erős területi koncentrálódást jelentenek; 43%-ban a kö-zép-magyarországi régiót érintik.
A használatba vett lakások száma minden megyében és valamennyi településtípusban jelentősen nőtt. A mennyiségi növekedés egy lassú szerkezetmódosulással párosul a lakás-építés építtetői és kivitelezői körében. A vállalkozások által, s az értékesítési céllal épített, többnyire többszintes, többlakásos épületekben megvalósuló lakások aránya nő, a termé-szetes személyek által, saját használatra, döntően családi házas formában megvalósuló la-kásépítés terhére. A lakások háromnegyed részét természetes személyek építtették, s több mint egyötödét gazdasági vállalkozások. Az új építkezések 70%-a új családi házként, 26%-a új, többszintes épületben levő lakásként valósult meg. A többlakásos épületek számának növekedésével nőtt a kislakások szerepe a lakásépítésben. A lakossági házilagos kivitelezést egyre több helyen az építőipari kivitelezők váltják fel. Építőipari főtevékenységet folytatók kivitelezésében épült a lakások 46%-a, lakossági házilagos építéssel 42%-a.
490 üdülőegység építése fejeződött be, ami 31%-kal több, mint 2000 hasonló időszaká-ban. Az átlagosnál jobban nőtt a fából épített üdülők száma. Ezek az új üdülőegységek egy-negyedét teszik ki, s átlagosan 43 m2 alapterülettel épültek, míg a szilárd falazatú üdülők átlagos nagysága 74 m2.
2001. I–III. negyedévében 3 ezer lakás szűnt meg, 19%-kal több, mint az előző idő-szakban. A megszűnt lakások átlagos nagysága 65 m2 volt, 89%-ban személyi tulajdonúak.
Lakásépítések, építési engedélyek (adatok)
2001. szeptember végéig 13 700 befejezett lakásra adták ki a használatbavételi en-gedélyt az építésügyi hatóságok, s 33 700 új lakás építése kezdődhetett el a kiadott új építési engedélyek alapján. A felépített lakások száma 50%-kal, az új építési engedé-lyeké 10%-kal több, mint az előző év azonos időszakában volt.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.