Lakásbiztosítási kampány: az igazi roham csak most jön

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.

Grafikonok forrása: Bank360
Grafikonok forrása: Bank360

A tavalyi kampányt tovább elemezve világosan látszik, hogy az ügyfelek jelentős része egészen az utolsó hétig halasztotta a váltást. Sőt, valójában ennél is tovább mehetünk – a tavalyi kampányidőszakban a Bank360 oldalán keresztül megkötött lakásbiztosítási szerződések 14,4 százaléka a kampány utolsó napján, 2025. március 31-én került megkötésre.

Mindez még látványosabb, ha a tavalyi kampányidőszakot két részre osztjuk. Ebben az esetben elmondható, hogy 2025 márciusának első felében született a tavaly márciusban kötött lakásbiztosítás szerződések 36,7 százaléka, míg a hónap második felében kötött szerződések részaránya 63,3 százalék volt.

Amennyiben a tavalyihoz hasonló ügyfélviselkedést feltételezünk az idei évben is, úgy kijelenthetjük, hogy a szerződéskötések java még hátra van.

Így néznek ki az idei szerződések

A 2026-os lakásbiztosítási kampány első két hetében megkötött biztosítási szerződések átlagos éves díja 35 553 forint volt, ami 4 656 forinttal kevesebb (-11,6 százalék) a tavalyi év azonos időszakában megkötött szerződések 40 209 forintos átlagos díjánál. A szerződők elsöprő többsége, 89,6 százaléka éves díjfizetési gyakoriságot választott. Féléves díjfizetési ütemet mindössze a szerződők 2 százaléka, negyedéves ütemet a szerződők 5,7 százaléka, havi ütemet pedig a szerződők 2,7 százaléka választott a kampány első két hetében.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo