Lakásbiztosítási kampány: az igazi roham csak most jön

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.

Érdekesség, hogy a tavalyi és az idei kampány első hetének adatait összehasonlítva a 2026-os szerződésszám még 38,3 százalékos lemaradásban volt a 2025-ös adathoz viszonyítva, tehát a kampány második hetében ebben a tekintetben némileg javult a helyzet.

 

Tovább árnyalja a képet, hogy míg a 2025. március 1. és 15. között megkötött lakásbiztosítási szerződések 39,1 százalékánál jelölték meg a márciusi kampányt a korábbi szerződés felmondásának okaként, addig a 2026-os kampányidőszak eddig eltelt részében megkötött szerződések esetében ez az arány már csak 35,7 százalék volt. Ugyanakkor az is igaz, hogy az idei év első hetének adataihoz viszonyítva itt is javulás volt megfigyelhető, ugyanis a kampány első hetében megkötött szerződések esetében még csak 31,3 százalék volt ez az arány.

Tavaly a kampány második fele volt erősebb

A kampány második hete a tavalyi évben gyengébben teljesített, mint a kampány első hete. Valójában a kampány második hetének viszonylagos gyengélkedése a tavalyi évben még jelentősebb is volt, mint az idei évben. A tavalyi kampány első felében megkötött szerződéseknek ugyanis az 54,8 százaléka az első héten köttetett, míg a második héten kötött szerződések aránya csupán 45,2 százalék volt. Ez a különbség az idei évben csekélyebb, ugyanis a kampány első felében megkötött lakásbiztosítási szerződéseknek az 50,6 százaléka született az első, 49,4 százaléka pedig a második héten.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo