Küldi az APEH az szja-bevallásokat

Január végéig mintegy 2,5 millió olyan magánszemélyhez juttatja el az állami adóhatóság a személyi jövedelemadó bevallási egységcsomagot, akik már tavaly is önadózók voltak, vagy adóelőleget fizettek.Akik január végéig sem jutnak hozzá az ingyenes egységcsomaghoz, azok a hónap végétől az ügyfélszolgálati irodákban és a kirendeltségeken férhetnek hozzá – hangsúlyozta tájékoztatóján Vámosi-Nagy Szabolcs, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnök-helyettese.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Ebben az évben január végéig több mint 1,8 millió magánszemélynek küldi meg az állami adóhatóság a 2002. évi személyi jövedelemadó bevallási – mondatni - “normál” egységcsomagot. A magánszemélyek egységcsomagjától bővebb tartalmú bevallási csomagot kap több mint 460 ezer egyéni vállalkozó, mivel számukra az szja-n kívül az egyéb kötelezettségeik bevallására szolgáló nyomtatványt és annak útmutatóját is postázzák. Idén még ugyanezt a nyomtatványt kapják azok az egyéni vállalkozók is, akik ez évtől az egyszerűsített vállalkozási adó szabályai szerint adóznak.

Ugyancsak bővebb tartalmú bevallási garniturát kapnak a mezőgazdasági őstermelők. A regisztrált családi gazdaságok 51 ezer tagja is névre szólóan kapja meg a csomagot, amelyben a 0253. számú szja-bevallás mellett megtalálható az őstermelői tevékenységből származó bevétel és a költséglevezetést tartalmazó melléklet, valamint a 0207-es bevallás is. Több mint 16 ezer egységcsomagot állított össze az adóhatóság az őstermelői tevékenységet is folytató egyéni vállalkozóknak. A kizárólag őstermelői tevékenységet folytató magánszemélyeknek pedig több mint 200 ezer egységcsomagot postáznak. Vagyis ez azt jelenti, hogy a 2,5 millió adózó nem azonos egységcsomagot kap adókötelezettsége teljesítésére.

A bevallási garniturában – az előző évekhez hasonlóan – idén is megtalálható a személyi jövedelemadó 1-1 százalékáról való rendelkezésre szolgáló nyilatkozat is. A bevalláshoz mellékelt Útmutató pedig idén is közli a kedvezményezett egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzat azonosítására szolgáló technikai számokat. Ebben az évben a kiemelt költségvetési irányzat a parlagfű-mentesítés és a népegészségügyi program feladatainak támogatása.

A magánszemélyek személyi jövedelemadó bevallása most sem lett egyszerűbb, sőt bizonyos tekintetben inkább bonyolultabb lett. Ennek oka főleg az, hogy 2002-ben évközben változott az adójóváírás összege: emiatt az év első 8 hónapjára eső bért, illetve az elszámolt adójóváírást külön kell feltüntetni az év utolsó 4 hónapjának hasonló tartalmú adataitól.

A bevallásban különböző nyilatkozatokat is kell tenni az adózónak: így például az önkéntes kölcsönös biztosítópénztári és magánnyugdíjpénztári tagságról is nyilatkozni kell, mint ahogy fel kell tüntetni az élet- és nyugdíjbiztosításhoz, a közcélú adományhoz kapcsolódó adókedvezményhez szükséges igazolás kiállítójára vonatkozó adatokat is. Nyilatkozni kell a fizetővendéglátóknak is a tételes átalányadózás választásáról vagy megszüntetéséről. Ugyanakkor egy jó hír: a televízikészülék üzemeltésével kapcsolatban ezévtől már nem kell a magánszemélyeknek nyilatkozni, mivel tavaly július elsejétől ezt a fajta díjat eltörölték. A hitelintézettől felvett lakáscélú hitel adóstársak közötti megosztása esetén az adóstárs nevét, adóazonosító jelét és a lakás, lakótelek helyrajzi számát is fel kell tüntetni a bevallásban.

A magánszemélyeknek idén is lehetőségük van arra, hogy a járulékfizetési kötelezettség felső határát meghaladóan levont nyugdíjjárulékot az szja-bevallás keretében visszaigényeljék. Sajnos 2002-től az egészségbiztosítási járulék levonásának nincs felső jövedelemkorlátja, ezért a visszaigénylési jogosultság ezt a járulékot 2002-től már nem érinti.

Vámosi-Nagy Szabolcs kiemelte még, hogy 2002-es bevallásban újdonságnak számít, hogy a nyugdíjt egyáltalán nem kell feltüntetni a bevallásban.

Az állami adóhatóság idén is igyekszik segíteni a bevallás kitöltés nem túl egyszerű elvégzésében a magánszemélyeket (ideértve az egyéni vállalkozókat, őstermelőket is): egyrészt munkaidőben zöldszámot – 06-80-630-063 - üzemeltetnek, másrészt péntek óta letölthető az APEH honlapjáról – www.apeh.hu – a személyi jövedelemadó-bevallás ellenőrző program, amelyet, ha van rá lehetősége a magánszemélynek, mindenképpen érdemes igénybe venni.

Az APEH elnök-helyettese arra is felhívta a figyelmet, hogy január 15-ig, vagyis szerdáig kell a magánszemélyeknek nyilatkozni a munkáltatójuknak, hogy adóbevallásukat maguk készítik el, vagy kérik a munkáltatói elszámolást.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo