KPMG - Andersen tárgyalások

Lehet, hogy már idén októbertől egyesíti működését a KPMG és az Andersen a közép-európai régióban. A két cég képviselői tárgyalásokat folytatnak ennek lehetőségeiről, és bár a tárgyalások összetettek, a felek mielőbbi megállapodásra törekednek. A KPMG és az Andersen régiós irodáinak vezetői pénteki, budapesti megbeszélésükön működésük 2002 októberéig történő egyesítésében állapodtak meg.

Az Andersen közép-európai regionális irodája (Andersen in Central Europe) Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Romániában, Bulgáriában és Horvátországban működik. A KPMG regionális irodája (KPMG CEE) 16 országban nyújt szolgáltatásokat egységes működési rendszerben.
Bármilyen átalakulás az érintett társcégeken keresztül történhet, minden esetben szükséges a helyi partnerek, valamint a helyileg illetékes hatóságok jóváhagyására. Az átalakulás függ a további tárgyalások eredményétől, illetve, a későbbiekben, a konkrét megállapodások végrehajtásától. Az előzetes egyezség szerint a szervezet a KPMG nevet használja a jövőben, a végleges döntés előtt erről piackutatást végeznek. A résztvevők alapelvként kezelik a tárgyalások során, hogy olyan megállapodás szülessen, amely biztosítja a munkatársak és az ügyfelek lehető legnagyobb mértékű megtartását.
„A KPMG mindvégig támogatta az Andersen önálló cégként való továbbműködését, ám az utóbbi napokban világossá vált, hogy az Andersen ügyfeleinek, munkatársainak, és a pénzpiacoknak is egyaránt az az érdekük, hogy az Andersen egy másik Big Five céggel együttműködésben keresse a megoldást” – közölte Richard Ebling, a KPMG közép- és kelet-európai regionális irodájának (KPMG CEE) elnöke. „Ezért megegyeztünk, hogy az ügyfelek és a munkatársak érdekében a régióban közösen keressük az összekapcsolódás legmegfelelőbb formáját. Az előttünk álló tárgyalások rendkívül összetettek, rengeteg munka vár még ránk, amíg megállapodás születhet, és megkapjuk a szükséges hatósági és jogi jóváhagyásokat.”
Paul Antrobus, az Andersen közép-európai irodájának ügyvezető partnere pozitívnak minősítette az eddigi tárgyalásokat. „A megállapodással a cég a régióban messzemenően kiaknázhatja a két szervezet -egymást jól kiegészítő- legjobb tulajdonságait. Az átalakulás az országok számára egyúttal megerősített személyi kapacitást és még nagyobb földrajzi lefedettséget, valamint páratlan szakértelmet biztosíthat a legfőbb iparágakban, illetve szolgáltatási területeken.”

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo