Magyarországon ma még sokhelyütt idegenkednek a próbamunkától, legfőképpen az időigényesség miatt, holott ez a fajta tevékenység mind a munkáltatónak, mind a munkavállalónak sokszor hasznos lehet - állítja Deák Andrea, a Neumann International személyzeti tanácsadó igazgatója. Ma a többnyire fél- vagy egynapos próbamunka lehetőségével általában azok a cégek élnek, amelyeknél fontos, hogy az új munkatárs beilleszkedjék a cég kultúrájába, ő is lássa, hogy pontosan mi a munka és milyen körülmények között kell dolgozni, másik oldalról a valódi rátermettséget, stílust, kommunikációs készséget gyakorlatban a leendő munkaadó is jobban megfigyelheti. A próbamunka során a személyiség megfigyelése is előtérbe kerül, s ugyanakkor például egy közös ebéd során jobban megismerhetik a régiek az új kollégát és fordítva, ezek után a beilleszkedés is könnyebb, ha már belép a munkatárs. Deák Andrea szerint a próbamunka természetesen nem várható el akkor, ha a cég felső vezetőt keres, de középvezetői szinten, vagy például ügyfélkapcsolatért felelős munkatársat felvétel előtt mindenképpen próbamunkával akár egy próbanap keretében érdemes megbízni.
Középvezetőt is probamunkával?
Meglehet, a régmúlt gyakorlatát fedezik fel a cégek és segítőik, a humánügyekkel foglalkozó társaságok, a Neumann International személyzeti tanácsadó szerint reneszanszát éli a próbamunka intézménye.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.