A konferencián 10 ország képviseletében megjelent mintegy 100 résztvevő megvitatta az EU-hoz csatlakozó, az eurót bevezetni készülő országok számára hasznosítható jegybanki tapasztalatokat, és az euró bevezetéséig tartó időszakban adódó monetáris stratégiákat. A konferencián megállapították, hogy a csatlakozó országok döntő többsége arra törekszik, hogy minél hamarabb bevezesse az eurót. Ehhez a döntéshez minden országban erős politikai akarat kell, és az eurózónában már bentlévő országoknak is segítenie kell a csatlakozókat a fiskális politika fegyelmezettségének elérésében.
A tanácskozáson részt vett Pedro Solbes, az Európai Bizottság tagja, az Európai Unió pénzügyi biztosa; Ottmar Issing, az Európai Központi Bank igazgatóságának tagja; valamint a jegybankok képviseletében a görög, a lengyel, a szlovén, a magyar elnök, a cseh, az észt, a német, a szlovák elnökhelyettes, és nemzetközileg ismert szakemberek.
Forrás: MNB sajtóanyag
Konferencia az euró bevezetéséről
A Magyar Nemzeti Bank, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet és a Bonni Egyetem Európai Integráció Kutatóközpontja szervezésében február 27-28-án nemzetközi konferenciára került sor Budapesten, az euró bevezetéséről.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.