Kivételes helyzetben a kis cégek

Csak a kis és közepes (kkv) vállalkozásokra vonatkozik az a most bejelentett, 2008-tól érvényes változás, amely szerint az adómentes nyereség 25 százalékos mértéke 50 százalékra nő - közölte Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adóigazgatója.

A tervezett változtatás szerint fejlesztési tartalékképzés esetén az adómentes nyereség mértéke 25 százalékról 50 százalékra emelkedik, de maximálisan csak 250 millió forintig vehető igénybe. A változás a hétvégén aláírt új koalíciós megállapodás részét képezi.

Vámosi-Nagy Szabolcs megjegyezte: a társasági adózás jelenleg hatályos szabályai szerint az adókedvezmény 25 százalék, és 500 millió forintos határig érvényes, de "az nem életszerű, hogy egy kis- vagy közepes vállalkozás olyan nagy összegű fejlesztési tartalékot tud képezni, hogy 250 millió forintnál több adókedvezményt képes igénybe venni, ezért számukra a 25 százalékos mérték 50 százalékra való emelése a meghatározó".

Az APEH volt elnökhelyettese felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlesztési tartalék ugyan adóalap-csökkentő tételként jelentkezik, de a beruházás megvalósulása, azaz a tárgyi eszköz beszerzése után - az Európai Unió rendelkezései alapján - az adózás során az amortizációt nem lehet elszámolni, hiszen az adókedvezmény állami támogatásnak minősül, tehát abból újabb kedvezményhez már nem lehet hozzájutni. Azaz a 2008-tól igénybe vehető megemelt adókedvezmény lényegében az adó időbeli eltolását jelenti.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo