Kis(s) meglepetéssel

Gyurcsány Ferenc bemutatta új kormányát. Várakozásokkal ellentétben végül Göncz Kinga, korábbi szociális miniszter kapta a külügyi tárcát, Kiss Péter a munkaügy mellett a kormányfő politikai helyettese lett, Szekeres Imre pedig honvédelmi miniszterré avanzsált.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Pénteken délelőtt a Parlament Delegációs Termében Gyurcsány Ferenc (kijelölt) miniszterelnök bemutatta az új kabinet miniszterjelöltjeit. A jelöltek a bemutatkozás előtt nyilatkozatot írtak alá arról, hogy miniszterként milyen módon vesznek majd részt az országreformban. A nyilatkozat szövegét még pénteken nyilvánosságra hozzák - közölte Gyurcsány Ferenc.

Kiss Péter a helyettes

Az új kabinetben új intézmények is lesznek, az államreform-bizottságot Draskovics Tibor korábbi pénzügyminiszter irányítja, Bajnai Gordon, a Budapest Airport elnöke pedig az új fejlesztési intézményrendszert vezeti majd. A miniszterelnök politikai helyettese Kiss Péter lesz, a Miniszterelnöki Hivatal egyben a miniszterelnöki kabinet feladatait is ellátja.

A miniszter-jelöltek

Petrétei József - Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
Persányi Miklós - Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Molnár Lajos - Egészségügyi Minisztérium
Gráf József - Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
Kóka János - Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
Szekeres Imre - Honvédelmi Minisztérium
Göncz Kinga - Külügyminisztérium
Hiller István - Oktatási és Kulturális Minisztérium
Lamperth Mónika - Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium
Veres János - Pénzügyminisztérium
Kiss Péter - Szociális és Munkaügyi Minisztérium
Szilvásy György - Miniszterelnöki Hivatal  

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo