Király: van esély a 3 százalékra

A Magyar Nemzeti Bank várakozása szerint tarthatónak látszik az inflációs cél elérése, amely 2009-re 3 százalék - erről Király Júlia, a jegybank alelnöke beszélt Nyíregyházán hétfőn, a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezetének tisztújító közgyűlésén.

 Jövőre elérhető a három százalék, sőt amennyiben meglesz az elképzelt 4 százalékos gazdasági növekedés, s közben a kereslet alakulása sem "szalad túl", valamint csökken az energia- és az élelmiszer ára, akkor akár kedvezőbb is lehet a mutató - mondta az MNB vezető tisztségviselője. A "kedvezőbb mutatót" 1,5-2 százalékban jelölte meg, de azt is megjegyezte, hogy ha a nemzetközi folyamatok továbbra is kedvezőtlenül alakulnak, 3 százalék fölötti is lehet az infláció. (Karvalits, az euró bevezetésének szükségességéről MNB másik alelnöke pedig az beszélt korábban.)

Király Júlia szerint, ahhoz, hogy a gazdaság egy nagyobb mértékű, 4 százalékot elérő növekedési pályára visszakerüljön, strukturális változtatásokra is szükség van. Ilyennek említette az adó- és közterhek mérséklését, valamint az állami kiadások további "lefaragását". A kiadások csökkentésénél "népszerűtlen intézkedéseknek" is előtérbe kellene kerülniük, így például szükség lenne a szociális és a családi támogatási rendszer "újragondolására". (A mai helyzetben az adócsökkentésre nincs nagy mozgástér)

Az MNB alelnöke a beruházások területén fordulatot vár 2009-ben, s ezt az európai uniós fejlesztési források "érkezésével" magyarázta. Azt mondta, hogy a brüsszeli források jelentősen megélénkítik az építőipar teljesítményét is, s a jövő év után 2010-ben ugyancsak folytatódik majd a kedvező fejlesztési trend. A pénzügyi vezető 2009-ben jelentős növekedést vár a lakossági fogyasztásnál is, valamint szerinte javul a gazdaság szereplőinek alkalmazkodó képessége és "lassan korrigálódik a korábbi profit-visszaesés".

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo