Kinek válaszolt a forint?

Nem a mi "dicsőségünk", hogy a kamatvágás után gyöngülni kezdett a forint, a térségre és Amerikára legalább annyira figyeltek kereskedők.

Nem sok vizet zavart a hétfői, a szakértők nagy része által nem várt, de kizárhatónak sem tartott alapkamat csökkentés a pénzpiacon. Egy biztos, hétfőn délután a jegybankból érkezett hír hallatán valamelyest gyengült a forint az euróval szemben. A kedd reggeli helyzetkép a folytatásról szólt, a forint tovább veszített az esti zárószinthez képest az euró ellenében. A kamatvágás előtt a forint 246.50-246.90 között járt, koraestére szerény mértékben gyengült, a reggeli jegyzések 247.60-248 között voltak. A piac csak részben tulajdonítja az alapkamat hétfői csökkentése következményének a forint gyöngülését, másmilyen határokra, de leértékelődött a zloty. A Piac és Profit Online hétfői tudósításában az Ecostat igazgatójának jóslatát közölhette, aki szerint Prága is, Varsó is kénytelen hozzányúlni az alapkamathoz, Pozsonyban nem várható ilyen döntés, bár ott éppen kedden kerül terítékre a 4,25-os alapkamat.  Ezen körülményekre tehát éppen úgy figyel a piac, mint arra, hogy egy-két napon belül a Fed is dönteni fog az irányadó kamatról. Sőt, éppen most lát napvilágot néhány fontos amerikai makrogazdasági adat, például a fogyasztói bizalmi index. Vagyis a hétfői budapesti meglepetés szinte csak percekig tartott, egy nappal később már nem az alapkamat miatti döntés hatott a forintkurzusra sem.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo