Kinek adtunk 14 milliárdnyi adót?

A majd harmincezer támogatott igen nagy része civil szervezet, rajtuk kívül csak 144 egyház és hat kiemelt költségvetési előirányzat kapott pénzt.

Idén mintegy 4,5 millió adófizető magánszemély személyi jövedelemadó bevallását, munkáltatói elszámolását, illetve adóhatósági adómegállapítást kérő nyilatkozatát dolgozta fel az APEH. Ebből 3,2 millió személy dönthetett volna adója egy százalékáról, így ha mindannyian élnek ezzel a lehetőséggel, akkor 26,1 milliárd forintot osztottak volna szét a szervezetek között. Végül azonban ennek csak a 38 százaléka, mintegy 1,6 millió magánszemély döntött úgy, hogy felajánlja pénzét egy szervezetnek.

Az APEH az érvényesen megjelölt szervezetek részére szeptember elsejéig küldte meg a tájékoztató, illetőleg a felhívó-tájékoztató levelet. (Korábban konferenciát is tartottak az 1 százalékok felhasználási módjáról.) A civil szervezetek a felhívó-tájékoztató levélből tudhatják meg a felajánlott összeg várható nagyságát, valamint azokat a feltételeket, amelyek meglétét a felajánlásra igényt tartó szervezetnek a levél kézbesítését követő harminc napon belül igazolnia kell. Amennyiben ezen szervezetek a felhívó-tájékoztató levél kézbesítését követően harminc napon belül igazolják a törvényi feltételek meglétét, a részükre felajánlott összeget legkésőbb november 30-ig átutalja az adóhatóság.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo