Kevesebb ruha, drágábban

A GfK Hungária legfrissebb FashionScope Jelentése szerint 2006-ban a hazai ruházati piacon a fogyasztók által vásárolt termékmennyiség csökkent, ám ezzel azonos mértékben nőtt a vásárlók által ruházati termékekre kiadott összeg. Legtöbbet jellemzően a mennyiségében legnagyobb felsőruházati szegmens, a póló és body termékcsoportra költött összegek növekedtek.

A GfK Hungária Piackutató Intézet által évente készített FashionScope Jelentés a hazai ruházati piacon végbemenő változásokat, trendeket összegzi úgy az egyes szegmensek, mint az értékesítési csatornák szerint.

A tanulmány eredményeinek tanúsága szerint a 2006. évben a teljes ruházati piac mennyiségben 3 százalékkal csökkent, értékben azonban ugyanekkora mértékben növekedett az előző évhez viszonyítva - tehát a kisebb megvásárolt árumennyiséggel nagyobb költés párosult.

Az értékesítésben résztvevő csatornákat vizsgálva kismértékű elmozdulás tapasztalható a ruházati szaküzletek és áruházak irányába, míg ezzel ellentétes mozgásként csökkent az utcai árusok részesedése. A távol-keleti üzletek részesedése közel negyedét teszi ki a piacnak. A csatorna piaci súlyának az elmúlt három évben megfigyelhető növekvő tendenciája 2006-ban megtorpant - mennyiségi piaci részesedésük 2003-ban 10 százalék volt, 2005-ben pedig elérte és 2006-ban is megtartotta a 23 százalékot.

A felsőruházati termékek piaca a háztartások által megvásárolt mennyiséget tekintve stabil, ám értékben 2006-ban az azt megelőző évhez viszonyítva mintegy 4 százalékkal nőtt.

A megvásárolt áruk mennyiségét tekintve a piac legnagyobb, közel egyharmadát lefedő szegmensét (31 százalék) a pólók és body-k kategóriája képezi. A felsőruházati piac stabilitásához legnagyobb mértékben e kategória járult hozzá, melynek termékeiből a fogyasztók 2005-höz képest 4,3 százalékkal többet vásároltak.


Az egyes értékesítési csatornák részesedése, 2005-2006 (%) - forrás: Gfk

Érdekes tény, hogy a magyarok közel minden negyedik (23 százalék) pólót és body-t utcai árusoknál, minden ötödik darabot (21 százalék) pedig távol-keleti üzletekben vásárolják. Ennek oka részben e termékek árfekvésében keresendő, hiszen e csatornákban az árucikkekhez a piaci átlagár (1281 forint) alatt lehet hozzájutni.

A felsőruházati piacon a vásárolt mennyiség alapján második legnagyobb, az elköltött összegek alapján viszont vezető szegmensét a nadrágok képezik. A háztartások által 2006-ban vásárolt nadrágok mennyisége 2,8 százalékkal ugyan csökkent, ám a szegmens így is meg tudta őrizni a mennyiségi felsőruházati kategórián belüli 27 százalékos értékbeli részesedését.

A vizsgálatok eredményei szerint a háztartások által beszerzett nadrágok  közel harmada (27 százaléka) távol-keleti boltokból származik, mely csatornát további 22 százalékos piaci súllyal az utcai árusok követik.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo