A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének termelése 2002. novemberben 8,1%-kal emelkedett, az épületgépészeti szerelés az előző év azonos havi alacsony bázishoz képest jelentősen, 22,1%-kal nőtt, míg a befejező építés alágazat termelése 2,5%-kal haladta meg a 2001. novemberit. Az épületek építése 11,8%-kal, az egyéb építmények építése pedig 6%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál.
Az év első tizenegy hónapjában valamennyi megyében nőtt a termelés. A legnagyobb mértékben, 38,2%-kal, 31,2%-kal, illetve 29,3%-kal továbbra is a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Bács-Kiskun és a Hajdú-Bihar megyei székhelyű szervezetek termelése emelkedett.
Az építőipari vállalkozások 2002 novemberében az egy évvel korábbinál 11,4%-kal kisebb volumenű új szerződést kötöttek, ezen belül az épületek új szerződéseinek volumene 26,7%-kal maradt el az előző év novemberitől, az egyéb építményeké viszont 13,9%-kal nőtt. 2002 első tizenegy hónapjában az előző év azonos időszakinál összesen 16%-kal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek az építőipari szervezetek. A hó végi szerződésállomány volumene 8,4%-kal magasabb a 2001. novemberinél, ezen belül az épületek építésének szerződésállománya 11,7%-kal, az egyéb építményeké 6,2%-kal nőtt.2001 novemberéhez viszonyítva az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 4,2%-kal, ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 4,9%-kal emelkedtek. Az építőipari árak az előző havinál 0,5%-kal magasabbak voltak.
Kevesebb az új építési szerződés
Az építőipari termelés volumene 2002 novemberében munkanaptényezővel kiigazítva 10,1%-kal haladta meg a 2001. novemberit, az előző havinál szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 0,9%-kal volt alacsonyabb. Kiigazítatlan adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva a termelés novemberben a korábbi hónapoknál kisebb mértékben, 9,4%-kal, 2002 első tizenegy hónapjában 20,1%-kal emelkedett - tette közzé a KSH.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.