Kedvezményes hitel használt lakásra is

Ez év március 1-jétől a használt lakások vásárlásához nyújt kamattámogatást az állam, mégpedig 10 százalékos mértékben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a február 27-i kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormány ezzel a szerényebb jövedelmű fiatalok, illetve a gyengébb jövedelemi helyzetben lévő állampolgárok lakáshoz jutását is segíti. Elmondta: a használt lakásokhoz nyújtott kamattámogatással együtt a kabinet 20 éves garanciát ad a lakásvásárlásokra, ami azt jelenti, hogy ez idő alatt a mindenkori kamat plusz a kezelési díj maximum 6 százalék lehet. Orbán Viktor jelezte, ezzel a kormány a használt lakások és az új lakások vásárlásának feltételeit hasonlóvá tette a kamattámogatások tekintetében.
A kormány döntött arról is, hogy a használt lakások felújításának fogalmát jelentősen kiterjeszti, azaz a jövőben kedvezményes kamatozású kölcsönöket lehet felvenni a lakásfelújítás legszélesebb körére, például fűtéskorszerűsítésre vagy nyílászárók cseréjére is.
- A kormány azt szeretné, ha Magyarországon mindenkinek saját otthona lenne - hangoztatta Orbán Viktor. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt négy év során a kormány bevezette az országban a jelzáloghitelezést, valamint az új lakásépítésekhez jelentős állami kamattámogatást léptetett életbe.
Ennek eredményeként a lakáshitelek esetében az 1998-as 24 százalékos kamatszint napjainkra 5 százalék körüli szintre mérséklődött; 2000-ben az új lakások építéséhez felvett lakáskölcsönök összege 63 milliárd forintot ért el, az építkezési kedv tavaly még inkább nőtt, és a lakásépítésekhez felvett hitelek állománya 139 milliárd forintra emelkedett.
A kabinet elindította a bérlakás-programot, amelynek eredményeként az elmúlt évben 7.500 bérlakás épült, elsősorban fiatalok számára. A lakásépítkezési kedv emelkedését mutatja a jóváhagyott építési engedélyek nagyarányú növekedése: míg tavaly 28 ezer új lakás építésére adtak engedélyt a hatóságok, addig az idén az engedélyek száma jóval meg fogja haladni a 30 ezret.
A kormányfő emlékeztetett arra, hogy a kabinet elé került dokumentum alapján 3 millió magyar család közül a közeljövőben 1,3 millió család tervezi lakáskörülményének megváltoztatását, amit a kabinet szerdai döntése nagy mértékben segít.
Kérdésekre válaszolva Orbán Viktor elmondta: a bankokkal a konkrét feltételekről a közeljövőben kezdődik meg a tárgyalás, mindenesetre a kormány azt várja, hogy a döntést követően a hitelintézetek versenye nőni fog a lakásfinanszírozásban.
Jelezte: egyelőre a Földhitel- és Jelzálogbank, illetve a vele együttműködő kereskedelmi bankok használtlakás-vásárláshoz adott hitelkonstrukcióihoz kapcsolódik a 10 százalékos állami kamattámogatás.
A miniszterelnök azonban nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a jövőben újonnan megjelenő, vagy a tevékenységüket elkezdő jelzálogbankokat is bevonják az állami kamattámogatásos rendszerbe a használtlakás-vásárlásokat illetően.
Forrás: MTI

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo