Kaszál a halál a magyar cégek között

A társas vállalkozások száma két éve csökken, idén októberig közel 23 ezerrel lett kevesebb, és mára alig haladja meg a félmilliót. Az új cégek alapítása idén 20 ezer alatt maradt, ami közel ezerrel kevesebb, mint tavaly, míg a megszűnések száma közelíti a 30 ezret. Az új kényszertörlési és az előzmény nélküli felszámolási eljárások száma növekedett az előző évhez képest.

Az OPTEN adatai szerint immár két éve tart a társas vállalkozások számának csökkenése, amely az idei év októberéig közel 23 ezerrel lett kevesebb. Bár a jelenlegi vállalkozásszám még mindig meghaladja a félmilliót, ez már elmarad a 2010-es évek elején megszokott 600 ezer feletti értéktől, azonban ez nem utal tömeges bedőlésekre. A vállalati szféra trendjét 2013 óta a csökkenő cégszámok jellemzik, amely alól mindössze a 2021-es és 2022-es évek jelentettek kivételt.

Depressziós a magyar gazdaság
Depressziós a magyar gazdaság
Fotó: Pixabay
Érdekes tény, hogy a társas vállalkozások száma mindössze 10 ezerrel marad el a járvány előtti utolsó év, 2019 szintjétől. Az elmúlt öt év során a cégek olyan kihívásokkal néztek szembe, mint a világjárvány, a szomszédos országban zajló háború és a globális gazdasági változások. „Az elmúlt és jelenlegi időszakot az alkalmazkodás időszakának tartom, amely még nem zárult le. Ilyen mértékű alkalmazkodás komoly kihívást jelent minden vállalkozó számára, és úgy vélem, hogy a 10 ezerrel kevesebb vállalkozás inkább a kitartás és helytállás bizonyítéka. Azonban az alkalmazkodás folyamata még nem ért véget.” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Az OPTEN adatai szerint az új vállalkozások száma 2024-ben, októberig bezárólag továbbra is elmarad az előző év azonos időszakától, alig haladja meg a 20 ezret, ami közel ezerrel kevesebb, mint tavaly. Pozitív változás ugyanakkor, hogy a megszűnések száma csökkent ebben az összehasonlításban – idén közel 2500-zal kevesebb vállalkozás szűnt meg –, bár a megszűnések száma így is közelíti a 30 ezret. Az újonnan indított eljárások közül a kényszertörlési és az előzmény nélküli felszámolási eljárások száma növekedett az előző évhez képest, mintegy 1800-zal, ami a negatív folyamatok fennmaradását jelzi. Ugyanakkor némi pozitív tendenciára utalhat a végelszámolást kezdeményezők számának csökkenése, idén több mint 10 százalékkal kevesebben döntöttek „önként” vállalkozásuk megszüntetése mellett, bár a számuk még mindig meghaladja a 10 ezret.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo