"Káderjelentés" a GKM-ből

A GKM 8 helyettes államtitkársággal és 70 főosztállyal kezdett működni, ma szakállamtitkárságainak száma négy, főosztályból pedig 25-re van.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Egyfajta elszámolást tett közzé a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, közölve, hogy Kóka János minisztersége óta minden főosztályvezetői posztot megpályáztat. Az informatikai tárcát is integráló minisztérium több feladatot kevesebb emberrel és 20 százalékkal kisebb költséggel végez el, mint korábban, miközben a külső szakértőkre fordított összeg sem nőtt. A hatékonyságnövelő verseny a tárca munkavállalói között éppen úgy érvényesül, mint a piacon.  A GKM vezetője 2004-ben, majd 2006-ban tehát nyilvános pályázatot hirdetett valamennyi főosztályvezetői poszt betöltésére. Ennek során előnyt élveztek a piaci, illetve nemzetközi, valamint releváns szakmai és vezetői tapasztalattal rendelkező, több idegen nyelvet is beszélő jelentkezők.

 A GKM mindemellett célul tűzte ki azeredményesség mérését, az apparátus karcsúsítását és a munkavégzés ésszerűsítését is. Ennek érdekében a vezetők feladatait 3 éves intézményi stratégiában részletezte, így eredményeik pontosan mérhetővé váltak.

Az informatikai tárca feladatainak integrálását követően a minisztérium 8 helyettes államtitkársággal és 70 főosztállyal kezdett működni. Azóta, a szigorú szerkezetátalakítás eredményeképpen szakállamtitkárságainak száma 4-re, főosztályainak száma pedig 25-re csökkent. A pályázat útján kiválasztott vezetők fele sikeres vezetői múlttal a piacról érkezett. Egynegyedük olyan energikus fiatal, aki előbbre lépett a szakmai ranglétrán, újabb egynegyedük pedig komoly közigazgatási múlttal rendelkező, kiemelkedő vezető, aki a feladatközpontú projektműködésben is tapasztalatot szerzett. A tárca nagy hangsúlyt fektet a kompetens humánerőforrás alkalmazására, így ennek érdekében munkatársait rendszeresen képzi.

Az intézkedések eredményeképpen a tárca 20 százalék feletti költségcsökkentést ért el, miközben a háttérintézményeinek száma is megfeleződött. A napokban közzétett, a sajtó és a képviselők számára rendelkezésre bocsátott szerződések adatai szerint a GM által 2000-2001-ben külső szakértőkre fordított összeg lényegében megegyezett a 2005-2006-os értékkel. 

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo