Jövőre sem lesz jobb?

Európában a feldolgozó- és szolgáltatóipar is nehezebb évre számít az előzetes becslések szerint. A végleges számok január elején jelennek meg.

Az euróövezeti feldolgozóipar beszerzőmenedzser-mutatója, háromezer cég adatai alapján, decemberre 52,5 pontra fogyatkozott a novemberi 52,8 pontról a hétfőn megjelent előzetes becslés szerint, az ágazat újfent lassúbb fejlődését jelezve egyik hónapról a másikra. Októberre 51,5 pont volt a mutató, 2005 augusztusa óta a legalacsonyabb. A novemberi mutató június óta első ízben jelzett némi teljesítményjavulást az előző hónaphoz képest. Az elemzők 52,2 pontot vártak decemberre.

Az euróövezeti szolgáltatások beszerzőmenedzser-mutatója (PMI), kétezer cég megkérdezése alapján az előzetes becslés szerint decemberre 53,2 pontra, 2005 júniusa óta a legalacsonyabbra csökkent a novemberi 54,1 pontról. Az elemzők 53,9 pontot vártak. Decemberben mindkét szektorban csak a termelői árak inflációja gyorsul az előzetes becslés szerint, táplálva az inflációs várakozásokat. A végleges számok január elején jelennek meg.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo