Jobb az ALDI-nál eladónak lenni, mint a kormánynál tanár, ha a béremeléseket nézzük

Az ALDI Magyarország 12 hónapon belül a harmadik béremeléséről döntött. A vállalat dolgozói az értékesítési, logisztikai és irodai munkakörökben – néhány kivételtől eltekintve – egységesen újabb 10 százalékos béremelésben részesülnek 2023. január 1-jétől. Ezzel egyes területeken 37 százalékkal növelte béreit az áruházlánc mindössze 12 hónap alatt, így munkatársai reálbére is jelentősen emelkedett. A logisztikai területen a minimálbér kétszeresét is meghaladja a kezdőbér. Az ALDI a tervezettnél jóval több, közel 1000 új munkahelyet hozott létre Magyarországon alig egy éven belül, így már több mint 6000 főnek biztosít kiszámítható karriert és a magas inflációs környezetben is stabil megélhetést.

Az ALDI Magyarország számára a vásárlók és munkatársai elégedettsége egyaránt kiemelten fontos. A vállalat hisz abban, hogy elkötelezett dolgozók tudnak értéket teremteni a fogyasztók számára. A vásárlók akkor térnek be szívesen az ALDI áruházakba, ha az alacsony árak mellett színvonalas kiszolgálásban részesülnek minden egyes alkalommal, ezt a szolgáltatási minőséget pedig motivált munkatársakkal éri el a cég.

Egy év alatt harmadszor is béremelés, kevesen tudják ezt (Fotó forrása: Aldi)
Egy év alatt harmadszor is béremelés, kevesen tudják ezt (Fotó forrása: Aldi)

Az áruházlánc célja, hogy más szektorokkal szemben is versenyképes bért kínáljon már az első naptól fogva, meglévő munkatársainak pedig folyamatos bérfejlesztésekkel fizetésük reálértékének megtartására vagy növelésére törekszik. Az ALDI 2022-ben már kétszer is emelt bérein: januárban minden munkavállalóra egységesen vonatkozó 8 százalékos fizetésemelésről döntött, júliusban pedig pozíciótól függően 8-19 százalék közötti bérfejlesztést valósított meg. A mostani béremelés – néhány pozíciót leszámítva – egységesen 10 százalékos, és 2023. január 1-jén lép életbe. A vállalat folyamatos bérfejlesztésének köszönhetően így a legtöbb ALDI-dolgozó bére 12 hónap alatt 26-37 százalék közötti mértékben emelkedett, ami számottevően meghaladja az infláció jelenlegi mértékét, ezáltal a munkatársak reálbére is növekedett. A vállalat sávos rendszerben honorálja munkatársai lojalitását: minél tovább dolgozik a vállalatnál egy munkavállaló, annál magasabb bérsávba kerül. A bérsávok minden esetben az ALDI-nál eltöltött szolgálati évekhez kötöttek, így a dolgozókat a munkaévek számának növekedésével bértárgyalások nélkül, automatikusan a következő bérsávba sorolják.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo