Az iparban januárban az elmúlt időszak termelését a korábbinál valamivel jobbnak, a kilátásokat viszont rosszabbnak tartották, mint decemberben. A rendelésállomány megítélése romlott, de ezen belül az exporté javult. Készletállományát sok cég minősíti magasnak. A foglalkoztatási kilátások kissé javultak, de a létszámcsökkentést tervezők még többen vannak, mint a bővítést valószínűsítők. Az építőipari várakozások tovább romlottak. A kereskedelemben az üzletmenetről, a készletállományról és a megrendelésekről alkotott vélemény egyaránt kedvezőtlenebbé vált.
A lakosság gazdasági várakozásai ugyancsak lényegesen kedvezőtlenebbek, mint decemberben voltak. Jóval túl vannak a választási évekre jellemző nyári csúcsponton, de az 1993. óta folyó vizsgálatok történetében a jelenlegi indexérték még mindig nagyon kedvező.
A válaszadók saját pénzügyi helyzetüket a decemberinél érezhetően kedvezőtlenebbnek látták, s a következő 12 hónapra ugyancsak romlást vártak. Az ország gazdasági helyzetének megítélése szintén jelentősen rosszabb lett. A megkérdezettek januárban az előző havinál jóval nagyobb ütemű áremelkedésről számoltak be, s a következő 12 hónapra vonatkozó inflációs várakozásaik is erősödtek. Ezzel párhuzamosan a munkanélküliek számának további növekedésére számítottak. A lakosság vásárlási kedve jelentősen mérséklődött. Kisebb lett azok aránya, akik szerint kedvező az alkalom a megtakarításra, s a korábbinál kevesebben gondolják úgy, hogy a következő egy évben képesek lesznek megtakarítani.
Jelentősen romlottak a várakozások
Januárban az üzleti szféra és a lakosság gazdasági várakozásai egyaránt jelentősen romlottak. Így a GKI Gazdaságkutató Rt. által (www.gki.hu) az EU támogatásával végzett kérdőíves felmérés alapján számított GKI konjunktúra index a 2001. végi mélypontra zuhant.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.