Javuló számokat mutat a magyar gazdaság pedig még mindig van háború

A hazai munkáltatók várakozásai 2025 utolsó negyedévére javuló foglalkoztatási mutatókat vetítenek előre. Ebben az időszakban a magyar cégek 25 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 17 százalékuk tervez – derül ki a Manpower Magyarország Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

A ManpowerGroup a világ 42 országában, több mint 40 ezer munkáltató körében folytatta le negyedéves felmérését, melynek keretében Magyarországon a munkáltatók 525 fős reprezentatív mintájában szereplőket kérdezték meg 2025 negyedik negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról.

A létszámnövekedést, illetve -csökkenést előrejelző cégek számának különbségéből származtatott, szezonálisan kiigazított Nettó Foglalkoztatási Mutató (NFM) +8 százalékos átlagos értéket ért el, ami 4 százalékponttal magasabb az előző negyedéves értéknél. Három negyedév fokozatosan csökkenő tendenciája tört meg ezzel az adattal, ami a hazai cégek újból növekvő optimizmusára utal.

„Az utolsó negyedévre vonatkozó várakozások azt mutatják, hogy a magyar munkaerőpiac túlvan a mélyponton, a hazai vállalkozások immár a foglalkoztatottság további élénkülésére számítanak – mondta Varga Péter, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatója. – Ez az élénkülés azonban akkor lesz majd erőteljesebb, ha a gazdaság ismét egyértelmű növekedési pályára áll. Jelenleg még főként csak egyes szektoroknak köszönhető a pozitív elmozdulás. Az egyik ilyen terület az autóipar, amely az USA-EU vámmegállapodás nyomán ismét biztosabb piaci viszonyok között tud tervezni, miközben a szektor nagy beruházói egyre újabb kapacitásokat vonnak be a termelésbe. A másik, az év végére erőteljes élénkülést váró szektor a pénzügy és ingatlan, amelynek kilátásait pozitívan befolyásolhatta a most induló kedvezményes lakáshitelezési program is.”

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo