Járai szerint 5-5,5 százalékos infláció lesz

Járai Zsigmond szerint idén az éves átlagos infláció 5-5,5 százalék lesz. Az MNB elnöke az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában január 29-én úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi információk alapján 5,2 százalékot mondana a pénzromlás éves ütemére 2002-ben. Decembere az éves infláció 4,5 százalékra csökken.

- A havi inflációs ráták az év első felében erőteljesebben mérséklődnek úgy, hogy júliusra már akár 5 százalék is kialakulhat - mondta Járai Zsigmond. Az év második felében a pénzromlás mérséklődése lelassul. Járai Zsigmond elmondta: a szakértők is egyetértenek abban, hogy az olajár az idei első fél évben várhatóan 20 dollár alatt marad hordónként, 2002. második felében viszont az egyre jobban nekilendülő világgazdaság miatt 20 dollár fölé emelkedik. Az MNB úgy tervezi, hogy Magyarország 2006-ban csatlakozik az Európai Monetáris és Gazdasági Unióhoz (EMU), 5 év múlva a forintot felváltja az euró. Az átállást folyamatosan készíti elő a jegybank - húzta alá a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
- Az EMU-hoz való csatlakozás érdekében 2004-2005-re a magyarországi inflációt 2-3 százalékra kell mérsékelni. Ezt tükrözik a jegybank a inflációs céljai. Az elmúlt év végére 7 százalékra, 2002 végére 4,5 százalékra, 2003 decemberére pedig 3,5 százalékra tűzte ki az inflációs célt. Az elmúlt évre sikerült teljesíteni, hiszen a pénzromlás 6,8 százalékra mérséklődött.
Az MNB szakértőinek számításai szerint az euró bevezetését követően az eurózónához való tartozás révén a magyarországi GDP éves szinten várhatóan 0,5-1 százalékponttal lesz magasabb. Nagymértékben emelkedik majd az export, az eurózónában csökkennek a tranzakciós költségek. Járai Zsigmond elismerte, hogy a csatlakozás a monetáris politika számára szűkíti a mozgásteret, számos döntést az Európai Központi Bank hoz meg. Ezzel együtt sokkal nagyobb a haszon, mint amennyit a függetlenség bizonyos mérséklése jelent.
A folyó fizetési mérleg tavalyi hiánya várhatóan nem haladja meg az egymilliárd eurót, az idegenforgalmi egyenleg 300-400 millió euróval javult, az előző évhez képest. A devizatartalékok szintjét feszegető kérdésre elmondta: a tartalék hozzávetőleg 12 milliárd eurót tesz ki.
Az elmúlt évben 7 százalékkal erősödött a forint. Ez néhány kisebb magyarországi vállalkozás számára nehézséget jelenthetett, ezért állami segítséget is igénybe vehettek a létrehozott garanciaalapból. A forint erősödése nem vetette vissza a magyar kivitelt, hisz az ország exportja hozzávetőleg 13 százalékkal, míg az importja 10 százalékkal nőtt 11 havi adatok szerint.
A gazdasági növekedés és az infláció kapcsolatát feszegető kérdésre elmondta: az MNB szakértői szerint 2002-ben 4 százalék körül várható a GDP bővülése. A magyar gazdaság 4,5-5,5 százalékos éves gazdasági növekedési lehetőséggel rendelkezik. Ezt a sávot felfelé és lefelé is korrigálhatják világgazdasági hatások.
Forrás: MTi

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo