Iskolakezdés BKV-sztrájkkal

Az időzítés kitűnő, igen hangosra sikeredik ugyanis a BKV dolgozóinak most bejelejtett sztrájkja: szeptember 4-én nem veszik fel a munkát.

Keddi napra, szeptember 4-re és az iskolakezdés utánra esik a BKV mégis bekövetkező sztrájkja. Azt tervezik a számos szakszervezettel rendelkező munkavállalók, hogy üzemkezdettől nem veszik fel a munkát egészen déli 13 óráig.

Teszik ezt azért, mert nem kaptak béremelési ajánlatot a cég vezetőitől a legutolsó határidőig sem. A menedzsment álláspontját a munkabeszüntetés bejelentéséről még nem lehet tudni, a béremelési igényről viszont igen: túlzottnak tartják a második félévre kért pénzt, tekintettel arra, hogy a vállalat idei vesztesége tetemes, eléri a 8 milliárd forintot. Az első félévben egyébként sor került a fizetések megemelésére, ez 15 ezer forintot jelentett a BKV-soknak. Pro és kontra elfogadták, hogy a második félévre is lesznek béremelési tárgyalások, de a mértékek miatt kerültek ellentétbe a munkavállalók és a munkaadók. Az utóbbiak változatlanul csak havi 15 ezer forintot adnának az alkalmazottaknak. A menedzsment kész kidolgozni a jelenleginél korszerűbb bérfejlesztési rendszert, melyet a cég gazdasági helyzetének jobbra fordulása után vezetnek be.

Azzal is érvelnek a vállalat vezetői, hogy az éves inflációhoz képest jelentősen nagyobb, tíz százalék körüli béremelést adott munkavállalóinak az elmúlt időszakban. Ugyanakkor a 15 ezer forinton felüli béremelési igényt csak a szociális juttatások terhére lehetne teljesíteni.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo