Irodabérlés járvány idején – felbolydult a piac

Az irodapiacot is fenekestől felforgatta a járvány. A cégvezetőknek viszont kapóra jött, hogy teljesen újragondolják a bizniszt: nem csupán azt, hogy mekkora terület kell a vállalkozásuknak, de azt is, hogy miként tudnák hatékonyabban használni az irodát. Beindult az újratervezés, sok helyütt már a megvalósítás is elkezdődött.

Nemzetközi összehasonlításban viszonylag jól állunk, 3,7 millió négyzetméter a kínálat, akárcsak Prágában, de például Bécsben közel háromszor ennyi a bérterület, a lakásirodákból már régen irodaházakba költöztek a cégek, nem úgy, mint nálunk, ahol még sok ezernyi cég működik ilyenekben (azért, mert így olcsóbb).

Idén és a következő két évben Budapesten körülbelül 350–450 ezer négyzetméterrel bővül az irodaállomány. Az átadásban lesznek késések a járvány miatt, és a gazdaság lassabb növekedési üteme sem enged olyan gyors tempót, mint az elmúlt 3–6 évben.

 

Az iroda mint munkahely ma sokkal nagyobb szerepet tölt be a jó munkaerő bevonzásában és megtartásában, mint akár csak 6-7 évvel ezelőtt. A költözés vagy bérlethosszabbítás eldöntésekor manapság mindig ott vannak a HR-szempontok, sokszor a pénzügyi-gazdasági megfontolásokkal egyező súllyal.

Eddig viszonylag kevés vállalatról tudni, amelyik bármekkora területet visszaadott volna. Inkább a bérbeadás és a használatarányos irodák igénybevétele jött elő. Utóbbival főleg az induló vállalkozások vagy a projektekre összejött kisebb csapatok éltek.

A vállalatok döntéshozói sokkal óvatosabbak, mint egy-két éve. Ez abban is megnyilvánul, hogy inkább meghosszabbítják a bérleti szerződéseiket, semmint új irodába költöznének. Ha a bérlő a lejáró szerződésénél jobb feltételeket tud kialkudni helyben, akkor nem feltétlenül mozdul másik irodaházba. Nyilván sok függ a bérlő cég tevékenységétől, fejlődési esélyeitől, piaci helyzetétől, a munkaerő összetételétől.

Miközben minden elemzés a bérleti díjak folyamatos növekedéséről számol be, ezt a kihasználatlanság emelkedése lelassíthatja vagy megállíthatja. A bérbeadóknak valószínűleg több kedvezménnyel kell előrukkolni. Abban azonban biztosak lehetnek, hogy a nagyvállalatok a jövőben sem hagyják el az irodaparkokat, sőt, erősödőben van az egy telephelyre összevonási szándék. Több olyan nagy cég működik Magyarországon, amelyik akár 5–10 ezer négyzetmétert is kivenne egyetlen irodaházban, ha lenne ennyi üres terület egyetlen fedél alatt.

Mik a cégvezetők lehetőségei?
  • növelik a rotációban dolgozók arányát
  • visszaadnak valamennyi területet
  • albérletbe adják a terület 15–25 százalékát
  • a bérleti díj csökkentését kérik
  • másik, kisebb bérleményt keresnek
 

 

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo