Ingyenessé válik egy fontos szolgáltatás

A klímaszélsőségek, a szomszédunkban dúló háború okozta nehéz gazdasági helyzet, illetve az energia- és az inputanyagárak soha nem látott emelkedése jelentős kihívások elé állítja az agráriumot.  A 2022. évi történelmi vízhiány az elmúlt 100 év legnagyobb, mintegy 1000 milliárd forintos aszálykárát okozta.  Az energiaárak drasztikus növekedésével idén oly mértékben nőttek volna a vízszolgáltatási díjak, hogy szinte ellehetetlenült volna a jelenleg öntözött 100 ezer hektár vízbiztosítása is.  Ezért a kormány úgy döntött, hogy az idei évben az állam teljeskörűen átvállalja a termelőktől a mezőgazdasági vízszolgáltatási díj megfizetését.

Az idei év elején a vízügyi ágazat – jogszabályi kötelezettségeinek eleget téve – elkészítette a 2023. évre vonatkozó mezőgazdasági vízszolgáltatás költség- és díjkalkulációját. A magas energiaárak miatt a mezőgazdasági vízszolgáltatás költségét több mint 10 milliárd forintra becsülték. A kalkuláció alapján az állami támogatásban jelentős hiány keletkezett, továbbá a termelők által fizetendő vízszoláltatási díjak is drasztikusan megemelkedtek, néhol a tízszeresére nőttek.

Tekintettel a tavalyi, hazánkat és Európa nagy részét sújtó történelmi aszályra, a szomszédunkban dúló háború okozta nehéz gazdasági helyzetre, illetve az energia- és az inputanyagárak soha nem látott emelkedésére, a kormány úgy döntött, hogy a klímaváltozás elleni küzdelmet támogatva az idei évben – a termelők versenyképességének megőrzése céljából – az állami tulajdonú vízilétesítményeken keresztül díjmentesen biztosítja az öntözővizet. Fontos megjegyezni, hogy a díjmentesség kizárólag azon termelőket érinti, akik a mezőgazdasági művelés alatt álló területeiket felszíni vízből öntözik vízjogi üzemeltetési engedély, bejelentés, vagy rendkívüli öntözési célú vízhasználat keretében.

Véleményvezér

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo