Indiai vendégmunkások húzzák fel a lengyel stadionokat?

A lengyel munkaügyi miniszter a napokban szándéklevelet írt alá indiai kollégájával arról, hogy a 2012-es labdarúgó európai bajnokság megrendezéshez szükséges sportlétesítmények megépítéséhez indiai munkaerőt is bevonnának, mert a jelentős elvándorlás miatt kevés a munkáskéz Lengyelországban.

A lengyel stadionok megépítésében, illetve a kapcsolódó beruházások megvalósításában akár több százezer indiai építőmunkás is segédkezhet - írja a The Guardian. Sőt, indiai lapok szerint Lengyelország lehet az indiai vendégmunkások egyik új célpontja

A lapban megszólaltatott indiai építőmunkások szívesen mennének Lengyelországba dolgozni, mert ott legalább kétszeresét kereshetnék meg otthoni bérüknek.

A gazdasági minisztérium már korábban jelezte, hogy liberalizálja a szomszédos kelet-európai országok állampolgárainak munkavállalását. A minisztérium elképzelései szerint az oroszokat, a fehéroroszokat, illetve az ukránokat a jövőben külön engedély nélkül egy évben kétszer három hónapra alkalmazhatnák a lengyel építőipari vállalatok. Kínaiak és vietnamiak maximum három hónapot dolgozhatnának lengyel építkezéseken.

Eddig az Oroszországból, Fehéroroszországból, illetve Ukrajnából érkező vendégmunkások csak külön engedéllyel vállalhattak idénymunkát három hónapig terjedő időszakra.

Becslések szerint Lengyelország uniós csatlakozása, 2004 óta 2 millióan vándoroltak ki munkavállalási céllal - főként Írországba és Nagy-Britanniába -, elsősorban építőipari munkások.

Varsóban és Gdanskban új stadiont kell építeni az Eb-re, míg Poznanban, Wroclawban, Krakkóban és Chorzowban fel kell újítani a meglévőt. Emellett több száz kilométernyi autópályát, új repülőtereket és szállodákat is kell építeni.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo