Illúzió lenne az egyszerűbb adórendszer?

Gyurcsány Ferenc véleménye szerint illuzórikus az a törekvés, hogy teljesen egységes, uniformizált adórendszer legyen az Európai Unióban belátható időn belül.

Azt viszont helyénvaló törekvésnek nevezte az Európai Unió tagállamai adóhivatali vezetőinek szakmai tanácskozásán a miniszterelnök, hogy harmonizálják az adóalapokat, az adóeljárás-jogot hasonlóvá tegyék, és bátorítsák a határokon átnyúló gazdasági tevékenységet, mivel az valamennyi nemzet érdekét szolgálná.

A végső cél az lenne, hogy az adóhivatal ne ellenőrző, szankcionáló intézmény legyen, hanem inkább egy kapocs az állampolgár és az állam között, aki segít megértetni az emberekkel, hogy mire költi pénzüket az állam. Ennek megfelelően tanácsot adó, segítő, együttműködő, kiszámíthatóan a normákat betartató adóhatóságot szeretne Gyurcsány Ferenc.

A kormányfő fontos feladatnak nevezte, hogy megértessék az emberekkel: az adófizetéssel nem lemondanak valamiről, hanem lehetőséget vásárolnak arra, hogy egy jobban működő ország polgárai legyenek. Ezt meg lehet próbálni parancsszóval kikényszeríteni, de az önmagában nem elegendő, képzés, oktatás, társadalmi párbeszéd, partnerség, átlátható adójogszabályok, illetve szankciók kellenek hozzá - jelezte a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc szerint mindazok, akik kibújnak a közteherviselés alól, nemcsak hogy megrövidítik a közösséget, de közvetlenül rombolják a társadalmi normákat, és miután egyenlőtlen feltételek közötti versenyt folytatnak, hátrányba hozzák a tisztességeket.  

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo