A korábbi évek gyakorlatától eltérően idén a magánszemélyek nem tétlenkednek: igyekeznek minél gyorsabban elkészíteni adóbevallásukat és eljuttatni az adóhatósághoz. A határidő – mint minden évben – ezúttal is március 20-a, de az igencsak meglepő, hogy március elejéig – a múlt hét vasárnapig – már a beadandó több mint két millió adóbevallás közel 30 százaléka megérkezett az állami adóhatósághoz. Az APEH statisztikája szerint ugyanis március 3-ig idén már több mint 650 ezer szja-bevallást vettek nyilvántartásba az igazgatóságok, míg tavaly ugyanezen időszakig alig haladta meg az 520 ezret ezen bevallások száma.
Az egyértelmű, hogy az szja-bevallást határidő előtt beadni azoknak a magánszemélyeknek érdemes, akik visszaigénylő pozícióban vannak, hiszen akkor minél hamarabb hozzájuthatnak az általuk jogosan visszaigényelt összeghez. A tavaly évvégén elfogadott törvénymódosítás során a lakáscélú hitelek adókedvezményét drasztikusan megemelték, ráadásul a megemelt kedvezmény – a használt lakások vásárlásához felvett hitel kivételével – visszamenőleg, már a 2001.-es adóévre is érvényes. A bevallások minél hamarabb történő beadásához való „kedvet” vélhetően leginkább ez a jogszabály-módosítás váltotta ki, hiszen e miatt legalább százezren a megemelt adókedvezményt vehetik igénybe.
Az adóhatóság egyébként eddig az előző évitől 46 százalékkal több, mintegy 184 ezer magánszemélynek utalta vissza a visszaigényelt összeget, összesen 5,4 milliárd forintot. (2001-ben ezen időpontig még a 126 ezret sem érte el a kiutalások száma, az összege is csupán 3,4 milliárd forint volt.)
A korszerű technika, az Internet térnyerését jól mutatja, hogy a tavalyihoz képest hétszer többen vették igénybe a világhálón az APEH honlapján elhelyezett szja-bevallás kitöltő programot: tavaly március elejéig még alig haladta meg a 12 ezret az internetes programmal elkészített bevallások száma, addig idén már megközelítette a 77 ezret az ily módon elkészített bevallások száma.
A már beadott szj-bevallásokról készített APEH statisztika szerint a múlt hét végéig feldolgozott bevallásokból 52 ezren bevallásukhoz egy darab „1 százalékos” nyilatkozatot adtak be, két darabot pedig több mint 69 ezren.
Az eddig feldolgozott több mint 350 ezer bevallást beadó magánszemély közül mintegy 223 ezren nyilatkoztak úgy, hogy üzemeltetnek tv-készüléket, 99 ezren pedig úgy, hogy nem üzemeltetnek.
Igyekeznek az szja-bevallással
A magánszemélyek ebben az évben jobban sietnek szja-bevallásuk elkészítésével, mint tavaly: február végéig csaknem 25 százalékkal több bevallás érkezett az adóhatósághoz, mint az előző év hasonló időszakában.
Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?
Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!
2025. július 16. 15:30
Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata
Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen
Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta
Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz
Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben
A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte
Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.