Így mondja meg a kormány a bankoknak, milyen állampapír-vásárlásra buzdító levelet kell küldeniük

Megjelent annak a jogszabálynak a tervezete, amelyben a kormány tollbamondja a bankoknak, milyen állampapír-vásárlásra buzdító levelet kell küldeniük a bankszámlás ügyfeleiknek. Az erről szóló üzenetből éppen a jelenleg legvonzóbb lakossági állampapír marad ki - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

Ez lesz a levélben

A bankoknak nem kell kapkodniuk a levélküldéssel, hiszen a május végi rendelet szerint 2023. október 1. és 2023. december 31. között kell egy alkalommal figyelemfelhívó értesítést küldiük a náluk bankszámla szerződéssel rendelkező magánszemélyeknek. Az értesítés módját nem határozta meg a rendelet, ebből fakadóan azt az ügyfeleknek elküldhetik a mobilbankban és internetbankban is, ahol az könnyen a soha meg nem nyitott vagy csak nagyon ritkán megnézett üzenettemetőbe kerülhet.

A rendelettervezet szerint a bankoknak ezt a tájékoztatást kell eljuttatniuk az ügyfeleknek:

„Tisztelt Ügyfelünk!
A jelenlegi inflációs környezetben fontos, hogy a családok megtakarítása megőrizze az értékét. 
Ennek érdekében a magyar kormány arról döntött, hogy a bankoknak tájékoztatniuk kell 
ügyfeleiket a lakossági állampapírokra vonatkozó befektetési lehetőségekről.

Önnek folyószámla szerződése van bankunknál [intézménynévvel]. A folyószámlát az ügyfelek 
általában fizetési szolgáltatásokra használják. Ugyanakkor az ilyen számlákon olyan el nem 
költött összegek keletkezhetnek, amelyek hosszabb távon megtakarítássá válhatnak. 

Szeretnénk felhívni figyelmét arra, hogy ha állampapírba helyezné el megtakarítását, akkor 
jelentős hozamot érhet el. 

Az alábbi táblázat azt mutatja be, hogy egy éves időszakra számítva mekkora többlet 
kamatbevételt érhetett volna el, ha megtakarításait folyószámla helyett különböző 
állampapírokban tartja. 

Felhívjuk a szíves figyelmét arra, hogy a fenti tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo