Idén még az APEH szervezetében működik az adórendőrség

Több szakmai elképzelés is van arról, hogy milyen szervezeti keretek között végezze a jövő év elejétől a munkáját az APEH Bűnügyi Igazgatósága. Ebben az évben viszont még az állami adóhatóság szervezetében működik.


Az adónyomozóhatóság még működik, nem szűnt meg, ebben az évben még az APEH szervezeti rendszerében igyekszik utolérni az adócsalókat – minderről Király László György, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke beszélt, aki elmondta azt is, hogy idén jelentősen javult a Bűnügyi Igazgatóság és a területi nyomozó hivatalok bűnüldözési munkájának színvonala.

Az adórendőrség létrejövetelével már az 1999-es megalakulásakor sem értettek egyet az akkor ellenzékben lévő szocialisták és szabad demokraták, így aztán nem véletlen, hogy azt ígérték a választóknak: kormányra kerülésük esetén megszüntetik az állami adóhatóság szervezeti rendszerében, elkülönítetten működő bűnügyi igazgatóságot. A Medgyessy-kormány egyelőre nem döntött arról, hogy mi lesz az alig néhány évet megért adónyomozók további sorsa: a legvalószínűbbnek az látszik, hogy a VPOP-hoz kerülnek, ahol gazdasági ügyekben ugyancsak végeznek ma is nyomozást. Felmerült az is, hogy esetleg önálló szervezetként, a pénzügyminiszter közvetlen felügyelete alá kerülne a Bűnügyi Igazgatóság. A kormány rövidesen dönt az adónyomozók további sorsáról, azt követően pedig az Országgyűlés elé kerül az ezt legalizáló törvényjavaslat, annak érdekében, hogy a változások 2003. január elsejétől hatályba lépjenek.

Az APEH Bűnügyi Igazgatóságán egyébként az első félévben 2836 feljelentést iktattak, 28 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában. A nyomozás-elrendelések száma is közel egyharmaddal volt több, mint 2001 hasonló időszakában. A nyomozószervek 23 százalékkal több, összesen 1505 bűnügyet zártak le eredményesen, amelyeknek közel fele csődbűntett, több mint egynegyede pedig adó- és társadalombiztosítási csalás volt. A tavalyinak a közel másfélszerese volt idén azoknak az ügyeknek a száma, amelyeknél 2 hónapon belül befejezték a nyomozást. A feltárt bűncselekmények elkövetési (kár) értéke az előző időszakinak több mint háromszorosára nőtt, így meghaladta a 22 milliárd forintot. Ennek mintegy 60 százaléka egyébként adó- és járulékfizetési kötelezettség csalása volt. Az első félév végéig a lezárt bűnügyekben 2,5 milliárd forint biztosítására tettek intézkedést az adónyomozók, ami a tavalyinak a négyszerese.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo