Idén négymilliárdért vesz földet az állam

Az idén a költségvetés 4 milliárd forintot biztosít földvásárlásra - közölte a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA). A közlemény szerint a szervezet "továbbra is a földpiac komoly szereplője kíván lenni", ezért minden olyan esetben élni fog elővásárlási jogával, amikor a hazai föld védelme azt indokolja.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ennek szellemében az NFA 2012-ben több mint 700 hektár földdel gyarapította a nemzet földvagyonát elővásárlással, és arra törekszik, hogy a földalapba került területekből a lehető legtöbbet a földhaszonbérleti pályázati rendszerben hasznosítsák.

Az NFA-nál az MTI érdeklődésére közölték: a 4 milliárd forint, ha szükséges, teljes egészében elővásárlásra is költhető, mivel elsődleges cél a zsebszerződések megakadályozása. Az így megszerzett földet pedig - amely erre alkalmas - haszonbérletbe adják. Az NFA eddig már több mint 1400 haszonbérleti szerződést kötött több mint 23 000 hektárra. A NFA jelezte: a 2012-es összesített adatok még nem állnak rendelkezésre működéséről.

A haszonbérleti szerződéseket eddig rendkívül sok bírálat érte. Korábban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a szerződéseket ért bírálatokra reagálva elmondta, a megalapozatlan kritikák többségét olyanok fogalmazták meg, akiknek az aranykoronáról csak a királyok, királynők jutnak az eszükbe. A politikus szerint minden gazda tudja, a haszonbérleti szerződés nem ajándékutalvány, amit egyszerűen be lehet váltani. Minden hektár megművelése kemény munkával jár. Aki nagyobb területre köt szerződést, az nagyobb felelősséget vállal a termőföld hasznosításában. „A gazdálkodók vállalásaik alapján kétkezi munkájukat, és az elkövetkező húsz évüket áldozzák arra, hogy boldoguljanak" – mondta az eseményen a miniszter.

Betonba foglalt földtörvény
Kétharmados lesz a földtörvény, Orbán Viktor még az Alaptörvényt is módosíttatja annak érdekében, hogy a sokat vitatott és kritizált jogszabállyal hosszú időre megváltoztassa és bebetonozza a magyar birtokviszonyokat. Külső kritikusai szerint az új törvény több pontja is komoly aggályokat vet fel, miközben a botrányokkal terhes, haszonbérletbe adott állami földekre nem vonatkozik a szabályozás. A törvényt azonban a kormánypárton belülről is puhítgatnák: elsősorban Ángyán József és Bencsik János igyekszik módosító indítványokkal használhatóbbra pofozni a jogszabályt.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo