Hirdetésben figyelmeztet sztrájkra a BKV

Hirdetésben figyelmeztet a szakszervezetek által bejelentett határozatlan idejű sztrájkra a BKV; a Metro című napilap hétfői számában megjelentekről a cég azt közölte az MTI-vel, hogy az tájékoztató jellegű és több ilyenre lehet majd számítani.

 közlekedési társaság szerint a hirdetésre azért volt szükség, hogy így közvetlenül tájékoztathassák az utasokat a határozatlan idejű sztrájkról.

A társaság nem tart attól, hogy a három - tájékoztató - kérdés, amelyet a hirdetésben feltesznek, alkalmazottai ellen hangolja a közvéleményt, hiszen - mint közölték az MTI kérdésére - a dolgozóknak csak a fele nem vette fel a munkát a legutóbbi, április 18-i sztrájk idején. A lapban megjelentekkel azt szeretnék elérni, hogy ha esetleg egy újabb sztrájk lesz, akkor még kevesebben vegyenek részt benne. Több hasonló hirdetés is lesz a közeljövőben.

A társaságnak szerződése van a főleg az aluljárókban, metróállomásokon osztogatott napilappal, így a hirdetés nem került semmibe.

A szakszervezeteknek egyelőre nincsen álláspontja a hirdetéssel kapcsolatban - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője hétfőn az MTI-vel. A napilapban megjelent hirdetésben három kérdést tesz fel a cég: "Tudta-e, hogy a BKV szakszervezeteinek határozatlan idejű sztrájkja hosszú időre megbéníthatja Budapest közlekedését?" "Tudta-e, hogy a BKV vezetésének több kompromisszumos javaslatát is visszautasították a szakszervezetek képviselői?" "Tudta-e, hogy a BKV vezetésének határozott tiltakozása ellenére a szakszervezetek sztrájk idejére eddig egyetlen alkalommal sem voltak hajlandóak 0 százalék feletti "elégséges" szolgáltatásban megegyezni?"

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo