Hatalmas a pusztulás a kkv-szektorban

Szeptemberig több mint tizedével csökkent az újonnan regisztrált egyéni vállalkozók és a társas vállalkozások száma a tavalyi év hasonló időszakához képest, miközben a megszűnő társas vállalkozások száma több mint 40 százalékkal nőtt. A K&H ezért szemléletváltásra ösztönzi a cégvezetőket, hogy merjenek nyitni más vállalkozók felé, melynek első lépése az üzlethelyiségük megosztása lehet. Az összeköltözéssel komoly költségmegtakarítás érhető el, a kapcsolati háló és a vevőkör is bővülhet, sőt, még a marketing is hatékonyabb lehet.

az ellentétek vonzzák egymást

Attól sem kell azonban félni, ha teljesen más profilú a két vállalkozás. Ezt bizonyítja a bőrtáskakészítő workshopokat sikerre vivő Mittersisters és a Zimek Pálinka Manufaktúra társulása. „Mi kifejezetten más profilú céget kerestünk, az viszont fontos volt, hogy a két márka célcsoportja hasonló legyen, hiszen így tudjuk a legtöbbet kihozni az együttműködésből. A Carly's Gin Tonic italnak köszönhetően a vendégeink egy komplex élményben vehetnek részt, hiszen a kreatív program egy baráti koktélozással párosulhat” – mondta el Mitter Anna Róza, a Mittersisters alapítója.

Véleményünk szerint sokkal jobb összhang jön létre, ha különböző profilú cégek társulnak. Egyrészt nem lehetünk egymás versenytársai, így elkerülhetők az ebből fakadó konfliktusok. Másrészt, a másik fél külső szemlélőként olyan ötletet tud behozni, amire a mindennapi üzletmenetben mi nem is gondolnánk – tette hozzá Beliczay Zsolt, a Zimek Pálinka Manufaktúra ügyvezetője.

A K&H üzletet ide! program új térképe minden hazai vállalkozás számára elérhető, aki szeretne a költségei csökkentése, vagy a növekedési lehetőség miatt összeállni egy másik vállalkozással és kihasználni az együttműködésben rejlő előnyöket.

Véleményvezér

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo