Az egységes európai élelmiszer-fogyasztás egyrészt valóság, másrészt viszont utópia. Bizonyos fokig ugyanis máris létezik, mert különböző országok lakosságának egyes csoportjai fogékonyak az európai, sőt globális piaci kínálatra. A nemzetközi márkák ismertsége és kedveltsége, továbbá a multinacionális kereskedelmi vállalatok terjeszkedése uniformizálja a vásárlási és étkezési szokások egyes köreit.

Mégsem várható, hogy kontinensünket csupa egyforma fogyasztó, a „homo sapiens coca-colens” népesíti be, állapítja meg a GfK Piackutató Intézet nürnbergi központjában a fogyasztás-kutató divízió vezetője, Wolfgang Twardawa. Szerinte ugyanis az éghajlati különbségek következtében eltérő élelmiszer-termelés nyomán kialakult étkezési és ivási hagyományok megváltozása nem várható egyik napról a másikra.

Érzékelhető azonban, hogy a fogyasztási szokások egyre kevésbé ütnek el egymástól, mint a múltban. A szállítás és kereskedelem fejlődésének következtében ugyanis a kereslet mind kevésbé van ráutalva a közelben előállított élelmiszerekre. Ennek ellenére földrészünk északi, középső és déli klímahatárai továbbra is befolyásolják a fogyasztási szokásokat, állapítja meg a GfK elemzése.

Például a gabonatermesztésre alkalmas régiókban, így Magyarországon és tőlünk északabbra a fogyasztók a sört részesítik előnyben. De délebbre azonban, ahol a szőlőtermesztés átlagon felüli feltételekkel rendelkezik, inkább isznak bort.

A változásokat jelzi azonban, hogy amíg Franciaországban az egy főre jutó éves borfogyasztás 1950-ben még elérte a 135 litert, addig most már 73 literre csökkent.

Olaszországban az elmúlt húsz év során 40 százalékkal esett vissza az egy főre jutó borfogyasztás.

Hazánkban 1990-ben az egy főre jutó sörfogyasztás a bornak csaknem négyszeresét tette ki, míg jelenleg csak körülbelül a duplája. Miközben a sör fogyasztása drasztikusan csökkent, a boré pedig lassan, de egyenletesen emelkedik az elmúlt évtizedben.

Szintén az étkezési szokások éles ellentéteit mutatja például a vaj szerepe. Egy átlagos francia évente 8,5 kiló vajat eszik meg, ami az európai átlag több mint duplája. S 17-szerese a 0,5 kilós spanyolországi mennyiségnek. További nagy vajfogyasztók a belgák, németek, dánok, lengyelek és írek. Ahol viszont a vajfogyasztás alacsony, ott célszerű a többi zsiradék felhasználását is tekintetbe venni. Így a mediterrán országokban elterjedt az olajjal való főzés. Svédországban a vajjal szemben inkább a margarint részesítik előnyben. Magyarországon még mindig a sertészsír dominál, annak ellenére, hogy egy főre jutó fogyasztása tíz év alatt egyharmadával csökkent. Másfélszeresére nőtt viszont a margarin mutatója. A vaj viszont kezd eltűnni a magyar háztartásokból, hiszen az évtized eleji 1,7 kg/fő/év után 1,1 kg-nál tartunk, ami az európai átlag mindössze egynegyed része.

Az édességek fogyasztásának európai térképe is mutat éghajlati különb-ségeket, mégpedig az életmód szempontjából. Észak-dél eltéréseit bizonyítja, hogy például Írországban 6 kiló az édesipari termékek egy főre jutó éves átlagos fogyasztása, Spanyolországban pedig csak 2 kiló. Északon a növekvő trend oka, hogy a csokoládé és cukorka nem csak kalóriaforrás, hanem élvezete a hideg, sötét téli napokon növeli az életkedvet is. Ebből a szempontból Magyarországot az évi átlag jó 3 kilós fogyasztással inkább a dél-európai övezethez sorolhatjuk.

A fogyasztók sokkal hamarabb megvalósították a régiók Európáját, mint ahogyan azt a politikusok felfedezték.

Az élelmiszer-fogyasztásban a klíma-határok fennmaradása mellett szól a nagy távolság Európa legészakibb és legdélibb pontja között. A norvégiai Hammerfest és Kréta szigete ugyanis 4000 kilométer távolságra fekszik egymástól. Ez jóval több, mint az USA észak-déli végpontjait elválasztó 2500 kilométer.

Az élelmiszerek vásárlásának és fogyasztásának szokásait az éghajlaton kívül társadalmi és gazdasági körülmények is befolyásolják. Ezek az egységesülő Európában általában közelítenek egymáshoz. Így a munkaviszonyban álló nők számának emelkedése együtt jár azzal, hogy kevesebb gyerek születik. Ennek következtében pedig csökken a háztartások átlagos létszáma. További változás, hogy a korábbinál egyre kevesebb idő jut bevásárlásra és háztartási munkára, többek közt főzésre. A vásárlásban és fogyasztásban ez úgy jelenik meg, hogy mind több fogyasztói rétegben jelenik meg a mélyhűtött áruk, készételek, kényelmi termékek iránti kereslet.

Az étkezési szokások európai térképét tovább színezik az életstílus, a fogyasztási kultúra eltérései. Ebből a szempontból ugyanis egy hét országban végzett piackutatás három, mindenütt jellemző csoportot tárt fel.

Egyiket alkotják az úttörők, akik diktálják a fejlődést és a legújabb trendeket, s szívesen próbálnak ki újdonságokat. A hét európai ország 16-69 éveseinek egyharmada tartozik ebbe a csoportba. Arányuk Olaszországban és Nagy-Britanniában haladja meg leginkább az átlagot.

A fogyasztási szokások fő áramához tartozik a szóban forgó korosztály közel fele, átlagosan 48 százaléka. Képviselői csak akkor követik el és fogadják el az új fogyasztási divatokat, ha mások már kipróbálták és dicsérik őket. Ez a felfogás főleg a svédekre és franciákra jellemző.

Általában a kisebbséget alkotják a hagyományőrzők, akik lehetőleg elzárkóznak a változásoktól. Kapásból elutasítanak minden újdonságot, és az étkezési szokások fejlődésétől is elzárkóznak. Átlagosan a vizsgált országok felnőtt lakosságának 19 százalékát teszik ki. Ennél jóval nagyobb az arányuk Lengyelországban.

A magyarországi felnőttek körében a többi országhoz képest magasabb az úttörők és a hagyományőrzők aránya. A GfK kutatásai szerint körülbelül 25 és 35 százalékra becsülhető a két csoport aránya. Viszonylag kevesen tartoznak viszont a fő fogyasztói áramlathoz, amelynek képviselői körülbelül 40 százalékot tesznek ki. Egységes magyarországi fogyasztásról azért sem beszélhetünk, mert az egyes élelmiszerek kedveltsége regionálisan eléggé eltér. Hiszen amíg például a sertéshús országosan csak 14. a legkedveltebb enni-innivalók listáján, addig az észak-magyarországi megyékben az előkelő 5. helyen szerepel, megelőzve egyebek közt a zöldséget, tojást, tésztaféléket és salátát. Az alföldi megyékben, továbbá Közép-Dunántúlon is szembetűnik a sertéshús népszerűsége. S ehhez a szokásrendhez kapcsolódik, hogy Dél-Alföldön harmadik a száraz hentesáru, tehát a szalámi és kolbász a különösen szívesen fogyasztott élelmiszerek sorában. Bizonyítva a csabai és gyulai kolbász, valamint a szegedi szalámi hagyományának erejét. Érdekes módon egyes hazai régiókban a tea is beletartozik a tízes élcsoportba. Az ország legfejlettebb részein pedig, Észak-Dunántúlon és Budapesten a tej is.

Az egyes élelmiszerek fogyasztásának gyakoriságában Budapest és az ország többi része között tapasztalható éles eltérés. Hiszen amíg átlagosan fehér kenyeret és hagyományos, főzött levest eszünk a leggyakrabban, addig ezeket a fővárosban megelőzi a kávé, tea, tej, gyümölcs, sajt, felvágott és zöldség is. Az egyes élelmiszerek fogyasztásának gyakorisága egyre inkább függ az életmódtól, a GfK Piackutató Intézet felmérései szerint. Így a szokások nem annyira regionálisan oszlanak meg, hanem inkább nagy- és kisvárosok, illetve falvak, azaz településtípusok között.