Három szigorúan vizsgált ágazat

A munkáltatónak július elejéig nem kellett megfizetnie a szerződés színleltté minősítése következtében rá visszamenőleg kirótt adót és járulékot.

Július elejéig élveztek mentességet a kényszervállalkozók és foglalkoztatóik. Azonban ha a 2006. június 30-a utáni, munkavégzésre irányuló jogviszonyok vizsgálata során az adóhatóság munkaviszonyt leplező színlelt szerződéssel vagy szerződéskötés nélkül történő foglalkoztatást, illetve ezekkel összefüggő kötelezettségsértést állapít meg.

A munkáltatónak nem kellett megfizetnie a szerződés színleltté minősítése következtében rá visszamenőleg kirótt adó- és társadalombiztosítási terheket, ha 2006. június 30-ig átalakítja a foglalkoztatási jogviszonyt, és nyilvántartásba veszi az érintett alkalmazottat. Erről az adóhatóságot is értesítenie kell.

2006-tól becsléssel állapíthatja meg az APEH egyes vállalkozások adókötelezettségét, ha az azok bevallásaiban közölt jövedelmezőségi mutatók ötven százalékkal vagy annál nagyobb mértékben elmaradnak a szakértők által kidolgozott jövedelmezőségi mutatóktól.

Három tevékenységi körre, az építőanyag-kereskedelemre, a gépjárműjavítókra, valamint a fizető-vendéglátókra határozott meg már januárban elvárt jövedelmezőségi szintet az adóhivatal. A jövedelmezőség alatt az eredmény nettó árbevételhez viszonyított arányát értik, nyilatkozta az APEH részéről Hajdu Miklósné.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo