Ha van rajta sapka..., a pénzügyminiszter menesztése

Sajnos a pénzügyminiszter menesztése sem biztos, hogy több mint egy politikai, érzelmi indíttatásból meghozott tisztáldozat. Gyakori szófordulat egy cikk végén, hogy várjunk az ítélettel, majd meglátjuk, ki, mire jut. De ezúttal csakugyan ezt kell mondanunk, itt az elején is: várjunk az ítélettel, mert heteken belül ki fog derülni, mit jelent Medgyessy és Draskovits kijelentése a magyar gazdaság helyzetének felülvizsgálatáról.

“Azért vállaltam el a pénzügyminiszteri posztot, mert bízom a magyar gazdaságban, úgy látom, hogy a célok, ha nem is könnyen, de teljesíthetők” - mondta Draskovics Tibor, a miniszterelnök kabinetfőnöke ma reggel az MTI-nek, aki a miniszterelnök tegnap délutáni bejelentése szerint február 15-én váltja László Csabát. Akinek a menesztését pedig azzal indokolta a kormányfő, hogy a 2003. évi költségvetési hiány a tervezettnél jóval magasabb lett.Nemcsak a kormány által kitűzött 4,8 százaléknál, hanem a Pénzügyminisztérium decemberi, 5,2 százalékos előrejelzésénél is, hiszen végül 5,6 százalékot tett ki. Medgyessy Péter közölte azt is: felhatalmazza az új pénzügyminisztert; gondolja át, hogy a jelenlegi makrogazdasági adatok, az államháztartás múlt évi helyzete miként hat az európai közös valuta magyarországi bevezetésére. Vagyis beismerte, hogy ki akarnak hátrálni az euróra való áttérésre tett 2008-as vállalás alól. Ugye emlékeznek, ezt tavaly nyáron a miniszterelnök és a pénzügyminiszter a Magyar Nemzeti Bank elnökével együtt, egy közös tájékoztatón jelentette be.
Semmi meglepő nincs tehát ezek után abban, hogy Draskovics Tibor elmondta: eleget téve a miniszterelnöki felkérésnek, át fogja tekinteni Magyarország 2008-ra tervezett eurózóna-csatlakozásának menetrendjét. Úgy véli, fontos, hogy a magyar gazdaság az európai uniós csatlakozást követően az integráció legmagasabb fokára jusson, s a forintot felválthassa a közös európai fizetőeszköz, az euró. "A lényeg azonban az, hogy jól csatlakozzunk, nem pedig az, hogy a lehető leggyorsabban”.
Draskovics Tibor még kifejtette, hogy: "Át kell tekinteni az idei költségvetést is, és megvizsgálni, hogy miként teljesíthetők az előirányzatok". Majd hangsúlyozta, hogy szigorú pénzügyi fegyelmet kell fenntartani, de úgy, hogy ez ne menjen az értelmes költségvetési gazdálkodás rovására. "Kiemelt cél a hiány fokozatos mérséklése".
"Olyan gazdaságpolitika kialakítása szükséges, amely hiteles és valóban megvalósítható" – fogalmazott még tegnap Medgyessy Péter. Tehát eddig nem ilyen volt? Olyan magas labdák ezek, László Csaba menesztése a hónapokig tartó miniszterelnöki védelem után, és a gazdaságpolitikai irányváltásra – de legalábbis korrekcióra – utaló nyilatkozatok, amelyeket az ellenzék alighanem pillanatokon belül lecsap. Ezért nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy előre megmondjuk, néhány napon át attól lesz hangos a sajtó, hogy lám, a kormány beismerte a hibáit, az elcseszett gazdaságpolitikát, a rossz döntéseket. De vajon tényleg minden, amit ez a kabinet eddig csinált, el volt cseszve?
A Piac és Profit is gyakran rótta fel a következetlenséget, az ésszerűség helyett a túlságosan átpolitizált gazdaságpolitikai döntéseket. Ugyanakkor azt hiszem – és ezt saját nevemben írom, nem szerkesztőségi álláspontként -, hogy ha nem is mentségül, de magyarázatul szolgált az olykor elhibázott döntésekhez az előző kormányzattól kapott örökség, és főként az a belpolitikai légkör, amelyik szerint, “ha van rajta sapka, azért verjük meg, ha nincs, akkor meg azért.” És sajnos ugyanezen ok miatt most a pénzügyminiszter menesztése sem biztos, hogy több mint egy politikai, érzelmi indíttatásból meghozott tisztáldozat. Gyakori szófordulat egy cikk végén, hogy várjunk az ítélettel, majd meglátjuk, ki, mire jut. De ezúttal csakugyan ezt kell mondanunk: várjunk az ítélettel, mert heteken belül ki fog derülni, mit jelent Medgyessy és Draskovits kijelentése a magyar gazdaság helyzetének felülvizsgálatáról!

Mit szól hozzá?

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.
Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo