Gyurcsány: "nagyvonalúbb adórendszer kell"

Van remény arra, hogy az energiaárak hosszú távon fenntartható és mindenki számára elfogadható szintjében sikerül egyezségre jutni, ha a fejlett világ fogyasztói a jelentős részben a fejlődő világhoz tartozó energiatermelőkkel közvetlen egyeztetéseket folytatnak - vélte csütörtökön Brüsszelben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Az EU-tagországok állam- és kormányfőinek találkozója előtt nyilatkozva bejelentette: magyar javaslatra az európai szocialista pártok és kormányok vezetői - a csúcsértekezlet előtt tartott ülésükön - elfogadták és beépítették saját dokumentumukba azt az elképzelést, hogy kezdjenek közvetlen tárgyalásokat a termelők és a legfontosabb európai energia-felhasználók között.

Az energiafelhasználás ügyét szélesebb, globális keretbe kell helyezni, átfogó programot kell megfogalmazni, amelynek részeként a fejlődő országok számára is ajánlatokat fogalmaznak meg, hogy miként lehetnek formálói a világnak az energiaforrások birtoklásán túl is - fejtette ki Gyurcsány Ferenc.

Mint mondta, abban láthatóan a tagállamok többsége egyetért, hogy az energiaárak rövid távú, ciklikus változásába nem szabad adóügyekkel beavatkozni. Most azonban többről van szó, mert az az áremelkedés, amelynek szemtanúi vagyunk, nem egy-két hónapos kilengés. A kormányok egészen biztosan nem maradhatnak tétlenek, ugyanakkor vita van abban, hogy ez pontosan mit jelent - szögezte le a kormányfő.

20 milliárdos beavatkozás jön?

Magyarország is biztos lehet abban, hogy újra kell gondolni a költségvetés bizonyos részeit, és a szociálisan rászorulók számára a korábbiaknál nagyobb és célzott támogatást kell adni - vélte. Ez elsősorban a távfűtéssel fűtőket érinti, akiknek fűtésszámlája helyenként akár a nyugdíjszámla felét is kiteheti. Húsz milliárd forintot is elérhet a költségvetésben, ha Magyarország be kíván avatkozni - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországon a következő hetekben kell erre a kérdésre kell válaszolni. Jelezte: az unióban nincs vita azon, hogy ez lehetséges, vita van viszont abban, hogy miből lehet finanszírozni.

A nagyobb adókból?

Az egyik felvetés a nagy energiacégeknek részben a magas energiaárakból származó, megemelkedett profitjának megadóztatása, amellyel szemben Brüsszel is "megengedő" - emlékeztetett, hozzátéve, hogy Magyarországon régebben volt már példa különadóra, például a bankadó.

Ezt Magyarországon a következő hónapokban érdemes felvetni, "amikor az adórendszer megújításáról gondolkodunk"- vélte Gyurcsány Ferenc. Megismételte: fel kell vetni a korábbinál nagyvonalúbb, többeket is talán elérő, de a szociálisan rászorulókat egyértelműen jobban célzó támogatást is.

Egy kérdésre válaszolva azt is kifejtette: van arra mutató jel, hogy nem csak az elmúlt két évben - változatlan kínálat mellett - globálisan 4 százalékkal emelkedett kereslet okozta az egyensúly felbillenését és az áremelkedést, hanem spekulációs beavatkozások is, ezért a spekulációs adóra vonatkozó javaslat uniós megfontolásra érdemes.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo