Gyorsabban vissza az áfát!

Országos körútra indult az iparosok érdekképviselete. A négyéves programjukat ismertetik, aminek fő célja a versenyképesség javítása.

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) négyéves programmal kívánja segíti a mintegy 600 ezer családi- és mikrovállalkozás fejlődésének, versenyképességének erősítését. Az IPOSZ elnöksége országjárásra indult, hogy ismertessék céljaikat.

Többek között hozzá kívánnak járulni ahhoz, hogy a kisvállalkozásokat is sújtó körbetartozások megszűnjenek. Ezért kezdeményezik, hogy az Állami Versenyhivatal vizsgálja meg a nagy cégek erőfölénnyel való visszaélésének helyzetét. Sürgetik a beruházások építőinek zálogjog bejegyzésén túl a csőd és a közbeszerzési törvény, valamint a polgári törvénykönyv módosítását.

Fontosnak tartják a gyorsított áfa-visszaigénylés rendszerének mielőbbi visszaállítását, a behajthatatlan követelések leírhatóságát (az áfát a gazdaságpolitikusok szerint majd vissz lehet igényelni), visszaigényelhetőségét. A pályázati rendszerek átalakítását, a kritériumok megváltoztatását, a kisvállalkozók lehetőségeinek figyelembe vételét is szeretnék elérni, a támogatások kifizetésének felgyorsításával és az utólagos finanszírozás eltörlésével együtt.

Kiszámíthatóbb és kisebb járulék- illetve adóterhek elérése, a szürke- és fekete gazdaság elleni fellépés erősítése szintén a programban szerepel, továbbá a képzés szervezése, támogatása is.

A szeptemberi állomások

Település

Helyszin

Dátum

Időpont

Bátaszék

polgármesteri hivatal

szeptember 18.

délelőtt

Solt

Vécsey Károly Művelődési Ház

szeptember 18.

délután

Berettyóújfalu

polgármesteri hivatal

szeptember 20.

délelőtt

Békéscsaba

ipartestület

szeptember 20.

délután

Nagykanizsa

ipartestület

szeptember 25.

délelőtt

Kaposvár

megyei önkormányzat

szeptember 25.

délután

Szentes

ipartestület

szeptember 27.

délelőtt

Kunszentmárton

Közösségi Ház

szeptember 27.

délután

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo