Gigászi nyereség és fiókbezárások - ilyen évet zártak a bankok

Rekorderedménnyel, 1451 milliárd forintos profittal zárta 2023-at a magyar bankszektor. A hitelezés csak szerény mértékben bővült, a betétállomány pedig csökkent. A fiókbezárások is folytatódtak, mégis jók lettek a számok - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 

A vállalati betétállomány több mint 5 százalékkal nőtt tavaly, és csaknem 3900 milliárd forinttal haladta meg az év végén a vállalati hitelállományt. Ez érdekes jelenség, a legtöbb országban ugyanis a vállalkozások hitelállománya lényegesen nagyobb a betétállományaiknál. Magyarországon viszont 2023-ban extra magas kamatot is kaphattak a cégek a bankbetétjeikre, ezért tartották vélhetően a bankokban a pénzt - hívja fel a figyelmet Herman Bernadett, a Bank360.hu vezető szakértője. 

Folytatódtak a fiókbezárások

A háztartások betétállománya az év folyamán csaknem 6 százalékkal csökkent. A harmadik negyedév végén volt a legalacsonyabb, akkor 11 801 milliárd forint volt a volumen, ami több mint kétéves mélypont. Ez nem meglepő, hiszen vonzó betéti ajánlata csak kevés banknak van. Az utolsó negyedévben megugrott a lakosság betétállománya, de januárban már ismét visszaesést mért az MNB. 

A banki dolgozók létszáma csökkent, az utolsó negyedévben pontosan 39 209 fő volt az átlagos statisztikai létszám, ez csaknem 550 fős leépítést jelent a szektorban. Emellett a fiókbezárások is folytatódtak, 16 egység szűnt meg szeptember és december vége között, ezzel 1429 fiók maradt az országban. 2023-ban összesen 81 bankfiókot zártak be, ennek fő oka a digitális ügyintézés egyre szélesebb körű elterjedése lehetett. 

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo