2002. október 24.-én Jeffrey R. Immelt, a GE elnök-vezérigazgatója további tárgyalásokat folytatott Dr Csillag Istvánnal és László Csaba pénzügyminiszterrel a magyar kormány és a GE közötti partneri viszony további bővítésének lehetőségeiről. A mai napon Jeffrey R. Immelt ünnepélyesen bejelenti a GE Hungary European Operations Services (GEHEOS) megalapítását.
A központ kialakításához és az infrastruktúra kiépítéséhez a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által kezelt pályázatok útján, a munkahelyteremtéshez, az oktatáshoz és a képzéshez pedig Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium forrásaiból teremthetők elő a szükséges források. A beruházást már teljes mértékben a jövő évtől induló Okos Magyarország (Smart Hungary) beruházásösztönző csomag eszközeiből támogatják, így a GKM annak sikeres főpróbájaként értékeli a nyáron indult tárgyalások rendkívül gyors és sikeres lezárását. A Smart Hungary az első olyan gazdaságpolitikai csomag, amely teljesen összhangban áll a legszigorúbb európai verseny- és állami támogatási szabályokkal, és amely megkülönböztetés mentesen fog kisebb és nagyobb vállalkozásokat támogatni a következő költségvetési évtől. A most megnyíló új központ szervesen illeszkedik az új kormány gazdaságstratégiájába, amely hálózati megközelítéssel tekint a gazdaságra, és amelynek célja, hogy Magyarország magas hozzáadott értéket teremtő, kiváló szakembereknek nyújtson munkalehetőségeket, és így minőségileg emelkedjen ki az Unióhoz csatlakozó országok közül.
A GE Hungary European Operations Services beruházás összértéke meghaladja a 15 milliárd forintot (4,6 millió USD) amihez a magyar kormány közel tíz százalékos pályázati úton igénybe vehető támogatást nyújt. Az Európai Vevőszolgálati Kiválósági Központ magas színvonalú üzleti folyamatokat végez majd különböző GE üzletágak számára az egész kontinensen. A GEHEOS szolgáltatásai a legújabb információtechnológiai megoldásokkal támogatott vevőszolgálattól a tranzakciós folyamatokon keresztül a könyvvitellel kapcsolatos feladatokig terjednek. Az üzletág magyarországi tevékenysége a hat szigma minőségjavító módszer alkalmazására és a kiváló minőségű szolgáltatásokra épül, amelyet alátámaszt a fejlett IT infrastruktúra és képzés. Az üzletág tervei szerint a foglalkoztatottak száma 2003 végére eléri az 500 főt. A megfelelő kvalifikált munkaerő biztosítása érdekében a GE a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériummal is együttműködést szándékozik kialakítani a képzés területén.
A General Electric Company a világ egyik legjelentősebb multinacionális cége, amely az 1989-es év óta sikeresen működik és növekszik Magyarországon, és a magyar gazdasági átmenet egyik legmeghatározóbb résztvevője volt. A siker egyik alapvető tényezője a GE kultúrája, amely lehetővé teszi a partneri viszony kialakítását a saját munkatársakkal, a helyi közösségekkel, az üzleti, a tudományos élet képviselőivel és a kormányzattal. 1989 és 2001 között a GE több mint 1,1 milliárd USD-t fektetett be Magyarországon és 14.000-nél több munkatársat foglalkoztat, ami a most bejelentésre kerülő további bővítésekkel európai közösségi mércével is jelentős, stratégiai jelenlétet jelent hazánkban.
GE további beruházásai
A magyar kormány nevében Dr. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter, valamint Ferdinando Beccalli, a GE európai elnök-vezérigazgatója 2002. szeptember 26-án egyetértési nyilatkozatot írt alá a cég legújabb magyarországi üzletágának létrehozásáról.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.