Funky Business (könyvajánló)

Jonas Ridderstrale - Kjell A. Nordström: Funky business című kötete 24 ország sikere után már magyarul is olvasható a KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó gondozásában. A Funky Business ráébreszt bennünket, hogy az üzleti élet ma már egészen más, mint korábban. Manapság a tehetség táncoltatja a tőkét. A forradalmian új helyzet az, hogy egy mindössze 1300 gramm súlyú valami a kulcs a jövőhöz, ez pedig nem más, mint az agyunk!

Funky idő
Felejtsd el a régi világ rendjét és szabályait. Felejtsd el, amit tegnap tudtál! A versenyképesség kulcsa, hogy mások legyünk. ...s egyre inkább abból származik a különbözőségünk, hogy miként gondolkodunk, nem pedig abból, hogy milyen szervezet áll mögöttünk.

A funky ereje
Technológiánk, intézményeink és értékeink meggyengültek és átalakulóban vannak. Ez a triász, a változás egymással összefüggő és egymásra is komoly befolyást gyakorló hajtóerejei hozták létre a globális falut, annak mozgalmas változásait, törzseit és új lehetőségeit. Igyekszünk kevesebb kötöttséggel élni az életünket és egy kevésbé agyonszabályozott világot teremteni gyermekeink számára. Akár tetszik, akár nem, szabadságra vagyunk kárhoztatva, a választás szabadságára.

Funky falu
Ezek a hajtóerők egy bizarr, ezer szálon összekapcsolt világot hoztak létre. Megváltoztatják a társadalom működési módját, a társas viselkedés, elvárásaink és kapcsolataink egész rendszere szeizmikus változásokon megy keresztül. Amint a bőség válik az élet és az üzlet meghatározó elemévé, a társadalom törzsi kapcsolatok mentén alakítja ki új formáit és viszonyait. ...s csak azok maradnak talpon, akik egyedi megoldásokra képesek.

Funky Rt.
A második szintér, ahol napjaink drámai változásai érzékelhetők, a vállalatok világa. A vállalatok tegnapi önelégültsége mára bizonytalansághoz és félelemhez vezetett. Vajon miben különböznek a most kialakuló szervezetek az eltűnőben lévőktől?

Légy funky!
Mit ígér mindez az elbizonytalanodott emberiség számára? Az emberek a változások zűrzavara közepette is a megértés, a magyarázat, a szükséges szakértelem, sőt a fejlődés reménye után kutatnak. Miként tudsz tehát vezetni másokat, és miként tudod irányítani saját életedet?

Ez a funky érzés
Mit kell tenned ma és holnap, hogy sikeres légy ebben az új világban? Alberto Alessi, a konyhai formatervezés sztárja, már ezt teszi. Steve Jobs, a Dell Copmputernél, ugyancsak. Richard Branson, a Virgin vállalatbirodalom tulajdonosa, detto. No meg Jorma Ollila, Helsinkiben, a Nokiánál. Ők valamennyien kihasználják az utolsó tabut: érzésekkel és fantáziával húznak el a versenyben.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo