Frissdiplomás? Van egy 70 milliós ajánlatunk!

A Start@Microsoft program mintegy 70 millió forinttal és a munkába álláshoz szükséges piaci ismeretekkel támogatja a fiatal szakembereket.

A Microsoft Magyarország Nagyvállalati Szolgáltatások Üzletága (Microsoft Enterprise Services) idén először öthónapos képzési programot indított útjára START@Microsoft néven, végzős vagy két évnél nem régebben végzett informatikus, programozó matematikus, tanári és villamosmérnöki diplomával rendelkező frissdiplomások számára, akik testközelben ismerhetik meg a konzulensi munkát, illetve a Microsoft technológiáit. A magyar program egészére a Microsoft közel 70 millió forintot biztosít.

A Microsoft stratégiájának fontos eleme, hogy hozzásegítse az embereket a bennük rejlő lehetőségek kiaknázásához. Az egyetemekről és főiskolákról kikerült frissdiplomások előtt olyan életút áll, amihez a Microsoft szakmai fejlődési lehetőségekkel, a legmodernebb technológiával, valamint hazai és nemzetközi karrierlehetőségekkel nagymértékben hozzájárulhat.

Az öthónapos intenzív képzés 2007. májusa és szeptembere között két fő fázisban történik. A 118 jelentkezőből kiválasztott 14 legjobb frissdiplomás, akiknek a felmérő teszt alapján műszaki jártasság mellett a konzulensi profilnak megfelelő alapvető személyiségjegyekkel  is rendelkeznie kellett, az első, május 2-től augusztus 31-ig tartó szakaszban a Microsoft technológiák megismerése és elsajátítása a cél. Emellett egyéb szakmai és személyes kommunikációt fejlesztő kurzusok segítségével készítik fel a résztvevőket a nagyvállalati környezetben való, speciális képzést igénylő munkavégzésre.

A résztvevők bepillantást nyernek egy multinacionális nagyvállalat mindennapjaiba, és a világ egyik legnagyobb szoftvergyártó cégének részesévé is válhatnak. Sőt, azok, akik a program befejeztével a képzést elvégzők közül a legjobbak, a START egyben a Microsoft Magyarország, illetve valamely Microsoft-partner csapatához való csatlakozást is jelentheti.

Az öthónapos képzés előtt a Microsoft minden résztvevővel tanulmányi szerződést köt, amely ösztöndíjat, és a főállású, napi 8 órában történő tanulás minden előnyét biztosítja számukra.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo