1 hónap alatt – 2002. decemberhez viszonyítva – az idényáras élelmiszerek nélkül számítva, az élelmiszerek árai 0,4%-kal emelkedtek. Csökkent az ára a sertészsiradéknak (3,0%), a sertéshúsnak (1,7%), a párizsinak, kolbásznak (0,8%), a szalonnának (0,7%), a baromfihúsnak és a tojásnak (0,4%). Az átlagot meghaladó mértékben emelkedett viszont az ára az idényáras élelmiszereknek (14,4%), a margarinnak (3,0%), az óvodai, bölcsődei étkezésnek (2,8%) és az iskolai étkezésnek (2,2%).
2003. januárjában – hasonlóan az előző évek azonos hónapjának tendenciájához – a szezonvégi akciók következtében a ruházkodási termékek árai csökkentek. A háztartási energia és a tartós fogyasztási cikkek esetében az átlagosnál kisebb volt az áremelkedés. Az egyéb cikkek, üzemanyagok főcsoporton belül az újságok, folyóiratok 3,8%-kal, a járműüzemanyagok 3,3%-kal, a virág, dísznövény 2,4%-kal, míg a szeszes italok, dohányáruknál a sör átlagosan 3,2%-kal drágult. A szolgáltatások közül a kábeltelevízió-előfizetés díjtételei átlagosan 10,7%-kal, a helyi tömegközlekedésé 8,1%-kal, a távolsági utazásé 6,1%-kal, a szemétszállításé pedig 4,3%-kal nőttek.
Egy hónap alatt a fogyasztói árak, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, valamint a friss hazai és déligyümölcs) nélkül számítva 0,9%-kal emelkedtek.
12 hónap alatt, 2002. januárhoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 2,7%-kal emelkedtek. Ezen belül jelentős szóródás figyelhető meg: az idényáras élelmiszerek 12, a cukrászáru, fagylalt 11, az éttermi étkezés 9, a munkahelyi és az iskolai étkezés, az alkoholmentes üdítőitalok, valamint a büféáruk 8%-kal drágultak. Csökkent viszont az elmúlt 12 hónap alatt a sertéshús (17%), a sertészsiradék (16%), a baromfihús (9%), a szalonna (6%), a szalámi, sonka (4%) és a párizsi, kolbász (3%) ára.
A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,3%-kal kellett kevesebbet fizetni, mint 2002. januárban. A háztartási energia és a ruházkodási cikkek 12 hónap alatt az átlagosnál kisebb mértékben drágultak. A szolgáltatások átlag feletti áremelkedésén (5,5%) belül leginkább a sportrendezvények, múzeumi belépők (17), a postai szolgáltatások (14), a testápolási szolgáltatások (13), az oktatási szolgáltatások (12) és a szemétszállítás (10%-kal) drágultak. Az egyéb cikkek, üzemanyagok és a szeszes italok, dohányáruk árnövekedése szintén magasabb volt az átlagosnál. A dohányáruk 17, a járműüzemanyagok 14, az újságok, folyóiratok 12%-kal kerültek többe, mint 2002. januárjában.
Fogyasztói árak - 2003. január
2003. januárban az egyhavi átlagos áremelkedés 1,2% volt, 2002. januárhoz viszonyítva pedig 4,7%-kal növekedtek az árak. Az előző hónaphoz viszonyított áralakulást a szolgáltatások drágulása 0,50%-kal, az élelmiszereké 0,42%-kal, az egyéb cikkek, üzemanyagoké 0,24%-kal, a szeszes italoké, dohányáruké 0,15%-kal, a háztartási energiáé 0,02%-kal és a tartós fogyasztási cikkeké 0,01%-kal emelte, míg a ruházkodási cikkek körében bekövetkezett árcsökkenés 0,10%-kal mérsékelte azt.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.