Felzárkóztatás Észak-Magyarországon

Foglalkoztatási Információs Pont nyílt Sajószentpéteren, ahol a munkanélküliek egyebek mellett állásajánlatokról kaphatnak tájékoztatást.

A "ponton" minden, az álláskereséssel összefüggő fontos információhoz hozzájuthatnak az érdeklődők, tájékozódhatnak a munkaügyi kirendeltségeken bejelentett állásajánlatokról, képzési lehetőségekről a munkaügyi központ szolgáltatásairól és a támogatásokról, a foglalkoztatást érintő jogszabályi változásokról, az alkalmi munkavállalás feltételeiről, a külföldi munkavállalási lehetőségekről, a pályázatokról. Az Információs Pont létrehozását az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ és a sajószentpéteri önkormányzat támogatta. A kivitelezésre azért is szükség volt, mert egy mostani vizsgálat szerint a munkanélkülieknek több mint a fele egy éve vagy annál régebben keres állást, s a munkanélküliség átlagos időtartama 18,8 hónap.

A megnyitás egyik oka volt, hogy az ország régiói közül Észak-Magyarországon a legmagasabb a munkanélküliség, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 57 ezer, míg Heves és Nógrád megyében 15-15 ezer munkanélkülit regisztráltak a munkaügyi kirendeltségek. A regisztrált állástalanok száma alapján számolt munkanélküliségi ráta a térségben 19 százalékos.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo