Feltűntek a britek Zalában

Külföldiként németek és osztrákok vásárolnak főként ingatlanokat Zalában, de egyre több a brit vevő is a Balaton és a gyógyfürdők közelsége miatt.

Az elmúlt év adatai szerint 227 külföldi vásárlónak adott engedélyt a tulajdonszerzéshez a közigazgatási hivatal Zala megyében. Miután egyes szerződések egyszerre több ingatlan átruházásáról szólnak, így összesen 247 ingatlan eladására adta engedélyét a hivatal - tájékoztatta kedden a távirati irodát Kamarásné Kustos Katalin, a zalai kirendeltség munkatársa. Az adatokból az látszik, hogy évről évre csökken a külföldi érdeklődés a Zala megyei ingatlanok iránt, bár ennek egyik oka, hogy az uniós polgárok a csatlakozás óta a magyar állampolgárokkal azonos módon, már engedély nélkül is tulajdonhoz juthatnak.

A zalai földhivataloknak a közigazgatási hivatalhoz eljuttatott ilyen határozatai szerint 2007-ben 63 vásárlás esetén nem kellett engedély, mert a vevő valamely uniós tagállam polgára volt. A közigazgatási hivatal szakembere elmondta, hogy az unión kívül élőknek minden esetben engedélyt kell kérniük magyarországi vásárláskor, az uniós polgároknak azonban csak akkor, ha ez úgynevezett másodlagos lakóhelynek minősül. Vagyis lakást, sőt nyaralót is engedély nélkül vehet, ha korábban még nem vásárolt ilyet Magyarországon, földterületet azonban továbbra sem szerezhetnek külhoniak. (A Balaton, mint kiemelt üdülőkörzet körébe bekerült a Zala völgyének alsó részére is.)

Zalában lakásokat, lakásnak alkalmas más építményeket, beépítetlen területeket és két tanyát vásároltak a hivatal engedélyével az elmúlt évben külföldiek. A német, osztrák és brit vásárlók mellett az unión belülről olaszok, belgák, dánok és a balti államok polgárai kötöttek Zalában adás-vételi szerződéseket. Rajtuk kívül hét orosz, valamint öt ukrán és ugyanennyi amerikai vásárló lett ingatlantulajdonos a megyében.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo