Felrúgnák a bérmegállapodást a munkáltatók

Pocsék a magyar gazdaság teljesítménye, nem tudják betartani a minimálbér-emelést?

A VOSZ főtitkára az újratárgyalásról elmondta, a 2026-os minimálbér-emelés mértékét szerinte a mostani lassabb gazdasági növekedéshez kellene igazítani, hogy a foglalkoztatási eredmények ne kerüljenek veszélybe.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke elmondta, a vártnál magasabb infláció és a vártnál alacsonyabb gazdasági növekedés miatt fennállnak a hároméves bérmegállapodás újratárgyalásának feltételei.

Hozzátette: a munkáltatók a GDP kedvezőtlen alakulására hivatkozva jelezték, hogy különösen nehéz helyzetben vannak, nem hiszik, hogy a bérmegállapodásban szereplő 13 százalékos minimálbér emelést tartani tudják. A szakszervezeti vezető erre reagálva felvetette, hogy mi lenne ha a bérek kiáramlását nem a GDP növekedéséhez kötnék, hanem azt vizsgálnák meg, hogy 2025 első kilenc hónapjában hogyan alakult a hazai cégek profittermelő képessége.

Egyúttal ismertette a Nemzetgazdasági Minisztérium közelmúltban kiadott tanulmányát, amely szerint a magyar gazdaság profittermelő képessége uniós szinten a középmezőnyben van, míg a magyarországi cégek által fizetett bérköltségek alakulása az uniós rangsorban hátulról a harmadik.

Mindezek miatt a munkavállalói oldal szeretné megtartani a hároméves bérmegállapodásban foglalt 2026-ra vonatkozó 13 százalékos minimálbér emelést – jelentette ki a szakszervezeti vezető, hozzátéve, ez azért is fontos, mert a minimálbérnek a gazdasági mellett szociális funkciója is van.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo