Felgyorsult a váltás: már nem kell fél évet várni egy új állásra

Számottevően rövidült a munkakeresés kezdetétől az új állás betöltéséig szükséges átlagos idő a Profession.hu friss, reprezentatív felmérése szerint. Míg 2025 első negyedévében átlagosan valamivel több, mint 5 hónapra volt szükségük a magyar munkavállalóknak egy munkahelyváltáshoz, addig mostanra ez az idő 3 hónapra és 22 napra csökkent.

„A munkavállalók válaszai alapján az álláskeresés kezdetétől az új pozíció betöltéséig eltelt átlagos idő jelentősen rövidült az elmúlt évhez képest. Az utóbbi hónapokban ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a munkavállalói aktivitás – bár továbbra is magas – mérséklődött, és ezzel párhuzamosan tudatosabbá vált. A jelöltek célzottabban pályáznak, miközben a munkáltatók is egyre inkább pozíció-specifikus elvárások mentén szűkítik a jelölti kört. A magasabb beosztások esetében továbbra is a megtartás dominál, míg a nagy volumenben toborzott, magasabb fluktuációjú pozíciókban élénkebb a mozgás. Ennek a kettősségnek az eredményeként a kereslet és kínálat találkozása hatékonyabbá vált, ami jelentős szerepet játszhat az átlagos álláskeresési idő rövidülésében” – fogalmazott Szigeti Nikoletta, a Profession Services üzletágvezetője.

Milyen tényezők fontosak a dolgozóknak?

A munkavállalók 13 százaléka jelenleg aktívan keres új pozíciót és 21 százalékuk váltott munkahelyet az elmúlt 1 év során. A passzív álláskeresők egy jelentős méretű csoportot tesznek ki (33 százalék) – ők nem böngészik rendszeresen a lehetőségeket, de nyitottak a megkeresésekre és egy jó ajánlat miatt hajlandóak lennének váltani.

A megkérdezettek mérlegelési szempontjai közt leginkább szerepet játszó tényező a jó fizetés és a juttatási csomag (84 százalék), majd ezt követi a munkahely megfelelő elhelyezkedése (68 százalék), a harmadik leggyakrabban említett elem pedig egy új munkahely megítélésében a preferenciáikhoz passzoló munkarend (58 százalék).

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo