Felforgathatja a munkaerőpiacot az Orbán-kormány húzása

Komoly hatással lehet a munkaerőpiacra a két- és háromgyermekes édesanyák teljes szja-mentessége: miközben az érintett munkavállalók jelentős pluszjövedelemhez juthatnak, a bérkülönbségek okozta feszültség újabb terhet róhat a vállalatokra. Ennek enyhítésére egyes cégek a bruttó bérek befagyasztásával vagy a munkaidő csökkentésével reagálhatnak, hogy elkerüljék a nettó bérkülönbség további növekedését. Mindezektől függetlenül a részmunkaidős foglalkoztatás bővülése kedvező változást is hozhat, hiszen Magyarországon ennek aránya (4 százalék) még mindig jelentősen elmarad az uniós átlagtól (17,8 százalék). A kismama szövetkezetek szintén rugalmas megoldást jelenthetnének a kisgyermekesek számára, azonban egyes jogértelmezések akadályozzák annak lehetőségét, hogy a gyes-gyed ellátásban részesülő szülők ebben a formában térhessenek vissza korábbi munkahelyükre – hívja fel a figyelmet a Humán Centrum Munkaerő-kölcsönző és közvetítő Kft. vezetője, Dénes Rajmund Roland.

A kormány bejelentése szerint hamarosan az Országgyűlés elé terjesztik azt a törvényjavaslatot, melynek értelmében az édesanyák életük végéig mentesülnek az szja fizetése alól, és ez életkor szerint fog fokozatosan bevezetésre kerülni. 2024 decemberében a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 727 700 forint volt – ezen a bérszinten az adókedvezményben részesülő anyukák havi 109 155 forinttal magasabb nettó jövedelemre tehetnek szert. Nem beszélve a vezetői pozícióban dolgozó anyákról, akik – az akár milliós vagy afeletti bruttó fizetés mellett – havonta több százezer forinttal vihetnek többet haza.

Új korszak várhat a dolgozó anyákra
Új korszak várhat a dolgozó anyákra
Fotó: Depositphotos

Ez a különbség az anyák szja-mentessége és a 25 év alattiak adókedvezménye között

Míg a 25 év alattiak szja-mentessége egy meghatározott összegig érvényes, addig a mostani kormányzati döntés szerint a két és háromgyermekes édesanyák esetében nincs ilyen korlátozás, ráadásul ez egy nagyon széles réteget fed le. Az adókedvezmény mértéke független lesz attól, hogy mennyit keres az anya, valamint fontos változás az is, hogy a meglévő gyermekekre is érvényes lesz az új jogszabály. “Ahogyan a 25 év alattiak esetében, itt is arra számíthatunk, hogy a magasabb jövedelmű munkavállalók számára jelentős anyagi támogatással kecsegtető adókedvezmény ösztönözheti az anyák munkába állását, ugyanakkor nem kevés kihívást tartogathat a HR osztályok számára. Ugyanis az anyák számára az anyagiakon felül szintén fontos szempont a rugalmasság, amit önmagában a home office lehetősége nem old meg – hívja fel a figyelmet Dénes Rajmund Roland, a Humán Centrum HR szolgáltató cégcsoport vezetője. A szakértő szerint ahhoz, hogy valódi támogatást kapjanak az édesanyák, sokkal több részmunkaidős állásra lenne szükség.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo