Felelős társadalmi magatartás egy ellentmondásosnak tartott iparágban

Az iparág hazai történetében először a British American Tobacco Hungary nyilvánosságra hozta első “Társadalmi Beszámoló”-jának eredményeit. Az eseményre egy nappal a nemzetközi nagyvállalat központjában, Londonban megtartott tájékoztató után került sor, ahol a nemzetközi kezdeményezés első átfogó tapasztalatairól számoltak be. Magyarország a társadalmi párbeszédre kiválasztott 13 ország között, a párbeszéd első körében szerepel.

A „Társadalmi Beszámoló” alapjául szolgáló társadalmi párbeszéd célja, hogy a vállalat tevékenysége által érintett valamennyi fél folyamatos, intézményesített és struktúrált dialógus keretében fejthesse ki nézeteit, fogalmazhassa meg elvárásait és javaslatait a vállalat tevékenységéről.

A British American Tobacco Hungary a párbeszéd első szakaszát lezárva egy olyan akciótervet dolgozott ki, amely figyelembe veszi a dialógusban megfogalmazott társadalmi elvárásokat, továbbá kötelezettséget vállalt arra, hogy felelős vállalatként megvalósítja azokat. A vállalat a teljesítésről a folyamat következő szakaszában, a feladatok megvalósításának ütemében beszámol a nyilvánosság előtt.

Az eddig megtett lépéseket, az elért eredményeket, illetve a folyamat egészét egy független, külső auditáló cég, a Bureau Veritas az AA1000 nemzetközi szabványt alkalmazva folyamatosan ellenőrzi, megfelelés esetén jegyzőkönyvben hitelesíti azokat.

John Paterson, a British American Tobacco Hungary vezérigazgatója kiemelte: "Kezdetét vette egy folyamat, mely során nagyon sokat tanulhatunk mindazoktól, akiket bármilyen formában érint a tevékenységünk. Arra számítunk, hogy ez a nyílt és őszinte társadalmi párbeszéd módot ad arra, hogy jobban megértsük egymást, s valódi haladást érjünk el e beszélgetéseken felmerülő kérdések megoldásában."

Magyarországon tavaly ősszel kezdődött el a folyamat, melynek keretében olyan témákat vitattak meg az érintettek, mint a fiatalkorúak dohányzásának megakadályozása, az etikus és felelős vállalati magatartás, a törvények és a szabályok betartása, a "light" cigaretták és kockázataik, a visszafogott marketing és a fogyasztók tájékoztatása. Az egészségügy támogatásával és a környezeti tudatossággal összefüggő kérdések szintén szerepelnek a társadalmi párbeszéd napirendjén.

A British American Tobacco Hungary új, a hazai dohányipar gyakorlatában egyedülálló kezdeményezése megfelel annak a legfejlettebb országokban már megjelenő minőség-központú megközelítésnek, mely szerint: egy vállalatot felelős társadalmi magatartása és vállalati kultúrája ugyanúgy minősíti, mint közvetlen üzleti eredményei.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo