A régi vállalkozói igazolványok cserejének határidejéhez – 2002. június 30-a - közeledve, az egyéni vállalkozói érdekképviseletek arra kérték a kormányzatot, hogy hosszabbítsák meg a határidőt. Az érdekképviseletek arra hivatkoztak, hogy bár már másfél éve ismert számukra, hogy mikortól kell az új okmányokra lecserélni az elavult biztonságú okmányokat, mégis csupán alig 200 ezren tették meg, az előzetesen becsült 600 ezer egyéni vállalkozó helyett. A vállalkozók érdekképviseletei már márciusban úgy ítélték meg, hogy a június végéig lehetetlen feladat elé állítják az okmányirodákat, ha ezt a munkát meg akarják csinálni. Bár még az előző kormány belügyminisztere nem tartotta szükségesnek a törvénymódosítást, a kormányváltással viszont megoldódott az egyéni vállalkozók problémája, hiszen az új kabinet támogatta törekvésüket. Ugyanakkor az is igaz, hogy a keddi szavazáson már az ellenzékben lévő képviselők is igennel szavaztak a határidő meghosszabbítására. Ez pedig annyit jelent, hogy az egyéni vállalkozók 2003 február 15-ig illetékmentesen kicserélhetik a korábban a gazdasági kamarák által kiadott igazolványukat bizonsági dokumentumra. Így most már valamennyi egyéni vállalkozói igazolványt az okmányirodák adják ki, tehát lehetővé válik egy országos adatbázis létrehozása is az egyéni vállalkozókról. Jelenleg ugyanis nem igazán létezik róluk pontos nyilvántartás.
Február közepéig érvényesek a régi vállalkozói igazolványok
Két szocialista képviselő indítványára az Országgyűlés kedden úgy döntött, hogy a korábban meghatározott június 30. helyett a jövő év február 15-ig lehet illetékmentesen meghosszabbítani a 2000. november elseje előtt kiadott vállalkozói igazolványokat.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.